Társadalom
„Nálunk a csapatmunka életet menthet” - Poroszkai German Istvánnal, az Év Mentősével beszélgettünk
Huszonkét évesen egy szívritmuszavar miatt rosszul lett, mentősként dolgozó barátja juttatta őt kórházba – így tapasztalhatta meg Poroszkai German István, milyen fontos feladatot látnak el a szirénázó életmentők. Immár harminc éve ő is a mentőszolgálat munkatársaként dolgozik, idén pedig az Egészséghősök pályázat Év Mentőse díját is átvehette.
Alrovatok
Fontos változás jöhet a városokban, életeket menthet
A kormányoknak többet kell tenniük a közlekedési balesetek megelőzése érdekében, és ennek egyik lehetséges módját a sebességkorlátozások jelentik – hívta fel a figyelmet az Egészségügyi Világszervezet (WHO) friss jelentése, amely a balesetek és az erőszak csökkentésére tett erőfeszítéseket foglalta össze.
Súlyos gondot okozhat a rossz szájhigiénia
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) felmérése alapján világszerte több milliárd ember életét nehezítik meg szájüregi problémák. A szervezet szerint az állami intézményeknek nagyobb hangsúlyt kéne fektetniük a szájhigiéniára irányuló lakossági tájékoztatásra.
Északnyugat felől megnövekszik a felhőzet, és változóan felhős lesz az ég, de emellett mindenhol több órára kisüt a nap. Elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar. Napközben az északi, északnyugati szél többfelé megerősödik, zivatarok környezetében átmenetileg viharossá fokozódik.A hőmérséklet délután 23, 29, késő este 15, 22 fok között várható. Csütörtökön is hidegfronti hatás várható, amely fejfájást, ingerlékenységet és vérnyomás-ingadozást válthat ki az arra érzékenyeknél.