Emelkedik a Balaton víszintje

Ezért is jött jókor az eső: néhány nap alatt megemelkedett a magyar tenger vízszintje. Viszont a nagy melegben jobban is párolog a vízfelület.

Június 1. és 10. között három centimétert emelkedett a Balaton vízszintje, amire nagy szükség volt az év első öt hónapjának csapadékszegény időszaka után – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője.

Június elejétől kezdve mintegy 32 milliméter csapadék hullott területi átlagban a Balaton vízgyűjtő területére. Bár lokálisan 40 milliméterek is előfordultak – miután egy meglehetősen nagy területről van szó, nem mindegy, hogy hova hullik a csapadék –, a vízállás június 1-je és 10-e között mintegy 3 centiméterrel emelkedett.

Az OVF szóvivője arra is felhívta a figyelmet, hogy a vízszintemelkedés elsősorban annak volt köszönhető, hogy a tó felszínére is sok eső esett, hiszen a korábbi csapadékszegény időjárás miatt mind a Balaton, mind a Velencei-tó vízgyűjtő területe már annyira száraz, hogy a lehullott csapadék nagy részét azonnal beszívja a talaj, ezáltal nem tud eljutni a tóba. Az sem segít a helyzeten, hogy már-már igazi nyár tapasztalható az időjárásban, ami azzal jár, hogy a Balaton elkezdett erősen párologni.

Siklós Gabriella tájékoztatása alapján egyébként a nyáron szokásos 120 centiméteres szabályozási szintet meghaladó vízállás nem valószínű idén, emiatt pedig a Sió-zsilipet semmiképp nem tudják megnyitni.

A Balaton vízminőségére, ahogyan már sok-sok éve, nem lehet panasz. A Velencei-tóról sajnos nem lehet ugyanezt elmondani. Itt ugyanis stagnál a vízszint, aminek egyértelműen az az oka, hogy a Velencei-tónak jóval kisebb a vízgyűjtő területe, noha területi átlagban itt is 30-40 milliméter, helyenként még kicsivel több csapadék is hullott. Ezzel együtt a tónak hatalmas a csapadékdeficitje. Igaz, ez már tavaly is így volt, tehát továbbra is 90-91 centi között ingadozik a vízállása.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +16 °C
Minimum: +4 °C

Túlnyomóan derült idő várható, de a déli, délnyugati határvidéken maradnak felhős körzetek. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szél veszít ugyan erejéből, azonban továbbra is lehetnek élénk széllökések.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 6 fok között várható, a szélvédett helyeken gyenge fagy is lehet. A mai orvosmeteorológiai helyzet sokaknak megterhelő lehet, a keddi hidegfront hatása ugyanis szerdán tovább fokozódhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!