A ruhák így hatnak a környezetre

Az olasz nemzeti kutatási tanács polimerekkel, kompozitokkal és bioanyagokkal foglalkozó intézetének (IPCB-CNR) kutatói és a Plymouthi Egyetem tudósai négy különböző polieszter ruhadarabot hasonlítottak össze, és megvizsgálták, mennyi mikroszálat bocsátanak ki magukból viselés és mosás közben.

Egy friss kutatás szerint a szövetekből grammonként akár 4000 szövetszál is elszabadulhat a hagyományos mosás során, miközben grammonként 400 szövetszál távozik egy ruhadarabból mindössze 20 percnyi átlagos viselés során. Egy ember tehát évente csaknem 300 millió poliészter mikroszálat juttathat a környezetébe a ruhái mosásával , és több mint 900 millió mikroszál kerül a levegőbe azzal, hogy az illető hordja a ruháit.

ruha, ruhák, ruhadarabok, mosás, vízszennyezés, levegőszennyezés, környezetszennyezés, mikroszálak
Évente több mint 900 millió mikroszálat juttatunk a levegőbe fejenként. Fotó: Getty Images

A gyártóknak is fontos szerepük van ebben

A kutatók lényeges különbséget tapasztaltak az eredményekben attól függően, hogyan készültek a ruhadarabok. A szakemberek szerint a ruhatervezőknek és a gyártóknak is fontos szerepük van abban, hogy megelőzzék a mikroszálak környezetbe jutását. A tanulmány a tudósok olyan korábbi kutatásain alapult, amelyek azt vizsgálták, mekkora szövetmennyiség szabadul fel a mosási folyamatok során.

Ruhadarabok, amelyek titokban tönkretesznek - a részletekért kattintson!

"Az elmúlt időszakban egyre több bizonyítékot találnak a szintetikus mikroszövetek jelenlétére mind a vizekben, mind a légkörben. Ezért döntöttünk úgy, hogy egy kísérletsorozattal megvizsgáljuk a ruhadarabokból ebbe a két környezetbe kerülő mikroszálak mennyiségét" - magyarázta Francesca De Falco, az IPCB-CNR kutatója, aki egyben a tanulmány vezető szerzője is. Mint mondta, ezzel a típusú a szennyezettséggel főként a forrásnál, magánál a szövetnél lehet felvenni a harcot.

Ezek a legszennyezőbb anyagok

Megvizsgálták a különböző textilek hatását is. Az eredmények alapján elmondható, hogy a poliészter és a pamut ruhadarabok engedték ki magukból a legtöbb szövetet mosás és viselés során is. A nagyon tömör szerkezetű textilek - mint a szövött anyagok, amelyeknek fonalai erősen sodrottak és folyamatos szálakból állnak - azonban kevesebb mikroszálat bocsátanak ki a vízbe és a levegőbe is.

A szakértők szerint a mikroműanyag-szennyezés területén végzett korábbi kutatások alábecsülték a szintetikus textilek fontosságát, mivel nem vették számításba a közvetlenül a levegőbe kerülő szálmennyiséget. A mostani eredmények azonban fontos üzenettel szolgálnak a divatipar számára, kiemelve a fenntartható dizájn jelentőségét - mutatott rá Richard Thompson, a Plymouthi Egyetem kutatója.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.