Újra segített a gyógyszercég

A Lilly gyógyszergyártó vállalat dolgozói önkéntes munkájukkal varázsolták szebbé a mozgáskorlátozott gyerekek zuglói otthonát.

A Lilly Jószolgálati Nap a vállalat nemzetközi kezdeményezése, amelynek keretében minden év októberében a világ közel 40 országában, mintegy 25 ezer Lilly munkatárs dolgozik önkéntesen egy egész napot különböző karitatív célok szolgálatában.

A mozgáskorlátozott gyermek ellátásáról, tanításáról, neveléséről gondoskodnak. A gyermekek több mint fele az intézmény bentlakásos kollégiumában lakik. A Lilly pénzügyi adománya és a dolgozók önkéntes, kétkezi munkája segítségével a kollégium egy eddig kevésbé kihasznált „zsibongója” helyén egy hangulatos, színes falakkal és fiatalos berendezéssel ellátott közösségi teret alakítottak ki, ahol a gyermekek kikapcsolódhatnak, játszhatnak, szülinapokat és klubdélutánokat is szervezhetnek maguknak.

A „Kincses-sziget” elnevezést kapott közösségi tér számos belső berendezési tárgya is a Jószolgálati Napon készült el, pl. a „könyves-kikötő”, a „bölcsességek ládája”, az „örök emlékek fája” vagy éppen az a számos színes, vidám virágváza, kaspó és képkeret, amit a Lilly-munkatársak a mozgásukban ugyan korlátozott, ám de szeretetben, alkotásvágyban és őszinte kíváncsiságban végtelen kapacitásokkal rendelkező gyermekekkel együtt, közös kézműveskedés keretében alkottak meg.

Lilly társadalmi felelősségvállalásának filozófiája:

A Lillynél már évek óta a vállalati kultúra része a felelősségvállalás a környezetükben élő közösségek iránt. A vállalat hitvallása, hogy egy felelősen gondolkodó gyógyszergyártónak a hatékony terápiás lehetőségek fejlesztésén túl arra is figyelnie kell, hogy „jó polgárként” számos közhasznú tevékenység kezdeményezője és támogatója legyen. A Lilly küldetése, hogy az emberek hosszabb, egészségesebb és aktívabb életet élhessenek ‐ amit nem csak a legmodernebb innovatív gyógyszeripari technológiák, betegségmegelőzés és kezelés segítségével próbál elérni, hanem az egészségtudatosság jegyében végzett felvilágosító programok, népegészségügyi kezdeményezések mellett a dolgozók önkéntes munkájával is!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +30 °C
Minimum: +16 °C

A felhőzet mennyisége gyakran változik, de a nap folyamán nyugatról határozott csökkenésnek indul - a nyugati vidékeken van kilátás több napsütésre. A felhős tájakon is csak néhol csepereghet az eső. A nyugati, északnyugati szél napközben sokfelé megélénkül, helyenként meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 28 és 33 fok között alakul. Késő este többnyire 17 és 25 fok közötti értékek várhatók. Pénteken még nem érvényesül fronthatás, ugyanakkor egy szombaton érkező hidegfront előtt nyárias melegre van kilátás. Az intenzív melegedés az arra érzékenyek körében melegfronti jellegű hatást fejthet ki.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.