Szavakkal nem lehet jóllakni!

2012. október 16. és 31. között a Magyar Élelmiszerbank adománygyűjtő akciót szervez, melynek célja az egyesület működéséhez szükséges anyagi források biztosítása. Az akcióhoz várják a főzni, sütni szerető lelkes önkéntesek és éttermek jelentkezését.

Az élelmezés világnapja a Magyar Élelmiszerbanknál a téli időszakra való felkészülés kezdetét is jelenti, amikor több százezer ember élelmezését kell segíteni az országban. Szerencsére elérhető élelmiszerkészlet van bőven, és ebből a partnerszervezeteken keresztül az arra rászorulók részesülnek. Ahhoz azonban, hogy a logisztikai költségeket a szervezet fedezni tudja, anyagi forrásra is szükség van.

"Együnk egymásért"

Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) 1979-ben magyar határozati javaslat alapján nyilvánította élelmezési világnappá október 16-át. A világnap célja, hogy mozgósítsa a kormányokat és a közvéleményt az emberiség nagy részét sújtó élelmezési gondok orvoslására.Október 16-31. között, az élelmezési világnapot követő két hétben az Élelmiszerbank a biztonságos működéshez szükséges anyagi forrásait szeretné bővíteni, melyhez olyan partnereket keres, akik az "Együnk egymásért" Adománygyűjtő Program szervezőiként felvállalják, hogy maguk készítenek finomságokat, támogatásért cserébe, amelyet az Élelmiszerbanknak ajánlanak fel.

Éttermek is segíthetnek!

Az akcióhoz éttermek is csatlakoznak, meghirdetve egy olyan időszakot, amikor vendégeik egy további desszert jelképes megvásárlásával támogatják az élelmiszer újra elosztásának folyamatát.

A Sodexo közel 20 éttermében a STOP Hunger menü választásával lehet az Egyesületet segíteni, a Spirit Étteremben pedig jótékonysági vacsorát tartanak október 24-én.

Magánemberként segítene? Így is gyűjthet pénzt!

  • Ha ügyes a konyhában, hívja meg barátait egy "fizetős vacsorára", vagy kínálja meg a kollégáit saját készítésű sütivel, a bevételt pedig ajánlja fel adományként az Élelmiszerbank részére.
  • Ha nincs ideje sütni-főzni, fogyasszon egy ízletes ebédet vagy vacsorát a kezdeményezésben résztvevő partnereknél, és ekkor a fizetett összeg egy részét az Élelmiszerbank adományként megkapja.
  • Ha olyan vendéglátóhelyen dolgozik, amely egyetért az Élelmiszerbank céljaival, a kollektíva csatlakozzon a programhoz!
  • Ha eldöntötte, milyen programot szervezne, keresse Lőrincz Edinát a lorincz.edina@elelmiszerbank.hu e-mail-címen a következő adatokkal: az akció elnevezése és rövid leírása, helyszín, időpont - kik vehetnek rajta részt (pl. zártkörű vagy nyílt), ha nyílt, hogyan lehet rá jelentkezni, csatolva egy képet, amely a helyhez vagy az elkészített/árult ételhez kapcsolódik. Az élelmiszerbank szervezői ezek alapján feltüntetik az aktív résztvevők között, illetve létrehoznak egy facebook-eseményt, amit aztán szabadon is hirdethetünk barátaink körében.

Web: www.elelmiszerbank.hu

Minden apró segítség számít, hiszen az Élelmiszerbank az élelmiszert nem veszi, hanem "menti"! Már nagyjából 2000 Ft-ból is biztosítani tudják egy család teljes havi élelmiszer-szükségletét!

ITT MEGOSZTHATOD:

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra