Ki lesz az év gyógyszerésze?

Ismer olyan patikust, aki nagy szakértelemmel, figyelemmel, kedvességgel végzi munkáját? Úgy gondolja, hogy méltó volna az Év Gyógyszerésze elismerésre? Akkor jelölje őt a pályázatra!

A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság és a Magyar Gyógyszerészi Kamara, a Magángyógyszerészek Országos Szövetségének közreműködésével, valamint a Roche Magyarország Kft. támogatásával, a korábbi évek gyakorlatának megfelelően idén ötödik alkalommal pályázati felhívást tett közzé az "Az év gyógyszerésze" cím elnyerésére.

A gyógyszerészek szerepe kiemelkedő jelentőséggel bír az alapellátásban, illetve a járóbeteg-szakellátásban egyaránt, hiszen itt a legerősebb és a leggyakoribb a kapcsolat gyógyszerész és beteg között, így a lehető legmagasabb szinten kell a felmerülő igényeket kielégíteni - mondta Dr. Mikola Bálint, a Magángyógyszerészek Országos Szövetségének elnöke Az év gyógyszerésze pályázat beharangozó sajtótájékoztatóján.

A pályázat témakörei idén új elemekkel gazdagodtak, mely lehetővé teszi a szakemberek minél szélesebb körben történő bevonását. Az idei témakörök közt szerepel az egészség fenntartása, az önmenedzselés, a gyógynövények alkalmazása, a terápiamenedzsment.

Dr. Szökő Éva, a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság elnöke elmondta, hogy a témakörök célja a hatékony és biztonságos gyógyszeres terápia elősegítése, a betegközpontú gyógyszerészi munka. Már az egyetemi képzés folyamán is törekednek a megfelelő színvonalú képzésre, hogy a frissen kikerült szakemberek felkészülten indulhassanak neki ennek a munkának.

A pályázatról további részletes információkat az Év Gyógyszerésze honlapon ( www.evgyogyszeresze.hu ) találhatnak.

A Gyógyszerészi Gondozási Szakmai Bizottság az elmúlt években olyan gyógyszerészi irányelvek kidolgozásán fáradozott, mint például a krónikus betegségekhez kapcsolódó gyógyszeres ellátás a patikában, illetve a gyógyszerészek szerepe az önmenedzselésben. Ennek a küldetésnek a megvalósítása csak abban az esetben lehet sikeres, amennyiben elegendő és megfelelő szakmai hátterű gyógyszerész áll rendelkezésre, akiknek a munkáját megfelelő számú és képzettségű asszisztens segíti, így a gyógyszerész sokkal nagyobb figyelmet tud fordítani a beteg személyre szabott tanácsadására.

Dr. Hodossy Lajos, a Roche Magyarország igazgatója kiemelte, azért álltak a gyógyszerész gondozás mögé, mert úgy vélik, a gyógyszertár maga is egy egészségügyi intézmény, ahol a gyógyszerészek munkája révén megvalósul az a személyre szabott gyógyítás, mely a Roche meghatározott stratégiájának szerves részét képezi.

Az Év Gyógyszerészére bárki tehet jelölést

Dr. Samu Antal, a Magángyógyszerészek Országos Szövetségének alelnöke visszatekintett azokra az időkre, amikor gyógyszerészi gondozás programja 10 évvel ezelőtt elkezdődött. Ekkor indult el Erős Antónia közreműködésével a diabétesz program a gyógyszertárakban, mely rövid idő alatt nagy népszerűségre tett szert, így patikák és gyógyszerészek egyaránt csatlakoztak a kezdeményezéshez, melyet a Roche Magyarország támogatott és a Magángyógyszerészek Országos Szövetsége indított útjára. Ennek a folyamatnak, valamint számos egyéb együttműködésnek köszönhetően alakult meg a már korábban említett Gyógyszerészi Gondozás Szakmai Bizottsága, melynek feladata a magyarországi gyógyszerészi gondozói szakmai folyamatok összehangolása. A bizottság a GYEMSZI-vel közösen készítette el azokat a gyógyszertári protokollokat, melyek gyakorlati tesztelése jelenleg folyik a patikákban.

A jövőt illetően a személyre szabott gyógyszerezés megvalósítása a cél, mely a gyógyszeres terápiák eredményességét és biztonságát hivatott növelni. A kiírt témákban törekedtek arra, hogy a gyógyszerbiztonság és a farmakoterápia idén hangsúlyosabb szerepet kapjon.

A pályázat folyamata

Torjai Gábor, a Nero Solution Kft. ügyvezetője ismertette a pályázat folyamatát: az Év Gyógyszerészére a hagyományoknak megfelelően lakossági és szakmai oldalról is lehet javaslatot tenni. A 10-10 legtöbb szavazatot kapott gyógyszerészt a pályázatot szervező Nero Solution Kft. személyesen kéri fel a pályamunkák elkészítésére.

A pályázatok leadásának határideje 2014. augusztus 30.

A 20 pályázati anyagból a szakmai zsűri (Dr. Mikola Bálint – Magángyógyszerészek Országos Szövetsége elnöke, Prof. Dr. Szökő Éva – Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság elnöke, Dr. Szabó Sándor – Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös tiszteletbeli elnöke és Dr. Samu Antal – Magángyógyszerészek Országos Szövetsége alelnöke) anonim elbírálással, kiválasztja a legjobbat. Az Év Gyógyszerésze címet és a többi díjat a 2015 októberében megrendezésre kerülő, ünnepélyes díjátadón kerül átadásra.

A szavazatok beérkezésének határideje 2015. április 30.

A 2015-ös év Év Gyógyszerészének választott jelentkező a páratlan szakmai elismerésen túl idén is értékes ajándékban részesül. A pályázatról további részletes információkat az Év Gyógyszerésze honlapon (www.evgyogyszeresze.hu) találhatnak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.