HáziPatika.com: Pályázatodban azt írtad, már gimnazistaként is megtapasztaltad, hogy sok kortársad küzdött mentális problémákkal, nehézségekkel. Melyek voltak a leggyakoribb problémák akkor a környezetedben, és mennyiben különböznek ezektől a manapság gyakorinak mondható problémák, amelyekkel nap mint nap foglalkozol?
Dr. Bánszky Balázs: Akkoriban alapvetően a szemmel is jól látható problémákat fedeztem fel kortársaimon. Például a nem szuicidális önsértést – ennek egyik típusa az úgynevezett falcolás, amely az alkaron történő vágásokat jelenti. Ennek általában a feszültséglevezetés a célja, vagy indulatszabályozással kapcsolatos nehézségek állnak mögötte, tehát nem öngyilkosság a szándék. Emellett az öngyilkossági gondolatok megjelenése, felszaporodása volt jellemző. Többen megosztották velem, hogy könnyebb lenne számukra nem élni, mint élni. Ezekkel a dolgokkal tinédzserként nagyon nehéz volt mit kezdenem, nem voltak rá eszközeim. Így utólag persze tudom, hogy a helyes utat nem is gyerekként kell megtalálni, hanem ehhez felnőttek és szakemberek segítsége kell. De eléggé ijesztő volt, hogy milyen sok fiatalnak voltak ilyen jellegű nehézségei.
A Vadaskertben az ügyeleti ellátás során is sokszor találkozom hasonló típusú nehézségekkel. Az önsértés és az öngyilkossági gondolatok hátterében a többi közt alapvetően kötődési sérülések talaján kialakuló érzelemszabályozási probléma állhat, amely előrevetíthet személyiségfejlődésbeli elakadást, ennek következményeként szorongásos vagy depressziós tüneteket okozhat. Ezen próbálunk meg segíteni. Erre több lehetőség is van, például gyógyszeres kezeléssel a szorongásos és hangulati tünetek mérsékelhetőek, ezen felül a pszichoterápia és/vagy családterápia elengedhetetlen.
HáziPatika.com: Úgy fogalmaztál a pályázatodban, hogy "a gyerekek mentális egészsége a gyermekgyógyítás legstigmatizáltabb területe". Miért gondolod így?
Dr. Bánszky Balázs: Azt tapasztalom, hogy a legtöbb ember egészen könnyen elfogadja, ha a gyerekének tüdőgyulladása vagy mandulagyulladása van. Azt viszont mind a gyermekeknek, mind a hozzátartozóknak nehezebb felismerni és elfogadni, hogy a mentális betegségek ugyan nem mindig járnak egyértelműen jól körülhatárolható testi tünetekkel, mégis ugyanannyira komolyan kell venni őket, és ebből fakadóan komplex orvosi ellátást igényelnek. És míg egy tüdőgyulladásért vagy mandulagyulladásért nem hibáztatják magukat a szülők, a mentális betegségeknél már sokkal inkább megjelenik az önvád, mind a szülők, mind a gyerekek részéről.
HáziPatika.com: Feltételezem, ez a fajta önostorozás nem segíti a fiatalok gyógyulását. Hogyan lehet ezt jól kezelni szülőként?
Dr. Bánszky Balázs: A legfontosabb, hogy beszélni kell az érzésekről, tehát arról, hogy mi van a gyerekben, mik a gondolatai, mik a nehézségei. A Vadaskert Kórházban például azon is dolgozunk, hogy megtanítsuk a szülőknek, hogy nagyon sokszor akaratlanul is invalidálják a gyermekük érzéseit. Ha tehát szomorkodik a gyerek – mert egyest kapott; nem érzi magát elég jónak; nem szeretik annyira az osztálytársai; vagy nem úgy néz ki, ahogyan szeretne –, és erre azt reagálja a szülő, hogy "ez nem is igaz", vagy "ennél nagyobb gondok is vannak az életben", azzal invalidál, mert nem ismeri el, hogy ezt tényleg nagyon nehéz átélni. Ehelyett azt kellene üzenni a gyereknek, hogy "szeretnék neked segíteni abban, hogy ez könnyebbé váljon, és csökkenjen a benned lévő feszültség". Szülőként tehát a legfontosabb, amit tehetünk, hogy meghallgatjuk, feltétel nélkül elfogadjuk és nem invalidáljuk a gyermek érzéseit. Ez persze nehéz, mert az életben vannak olyan pillanatok, amikor hirtelen nem találjuk a lehető legjobb választ, bármennyire is igyekszünk, viszont törekedni kell arra, hogy "elég jók" tudjunk lenni. Tökéletesnek lenni ugyanis képtelenség, tökéletes szülő és tökéletes gyerek nincs.
Amit én orvosként tudok tenni, az az, hogy feltétel nélkül elfogadom a helyzetet és a gyerekek nehézségeit, nyitott vagyok, és olyan kérdéseket teszek fel, amivel nem korlátozom be azt, hogy milyen választ kell rá adni. Odafigyelek és empatikusan reagálok, és segítek a közös megoldáson való gondolkodásban. Mindenképpen csapatként kell dolgozni, tehát közösen dolgozik a gyermek, a szülő, az orvos, a pszichológus, a gyógypedagógus és a családterapeuta.
HáziPatika.com: Említetted, hogy nagyon sok gyerekben nehéz érzéseket kelthet az, hogy úgy érzik, nem szeretik őt annyira az osztálytársai vagy a közösségében lévő gyerekek. Mit lehet tenni, ha megjelenik a közösségben a bullying? Kicsit olyan érzésem van, mintha nem is lenne ma már olyan gyerek, akit még nem bántottak vagy bántalmaztak volna a szóban.
Dr. Bánszky Balázs: Valószínűleg ez az érzés jogos, mert kisebb vagy nagyobb bántalmazást szerintem mindenki átél az élete során. A szemüvegesség, a hajszín, a szemszín, a testalkat mind olyan sajátosságok, amelynek kapcsán el szokott indulni a bullying.
Szerintem orvosként nagy szerepünk van abban, hogy edukáljuk a szülőket arról, hogy milyen lehetőségeik vannak egy ilyen helyzetben, tehát hova tudnak fordulni. Az is jó lenne, ha minél több pedagógus tudna arról, hogy léteznek prevenciós foglalkozások, illetve milyen gyakorlatokkal lehet elősegíteni vagy elindítani egy ilyen beszélgetést az osztályon belül arról, hogy milyen hatásai vannak a bullyingak, és hogyan lehet segíteni.
A bullyingban az elkövetőn kívül nagy szerepe van azoknak is, akik jelen vannak, de nem tesznek semmit. Őket is meg kell próbálni megszólítani valahogy. Fontos lenne, hogy legyenek ilyen, akár online elérhető, egyszerű folyamatábrák, ahol átláthatóan bemutatnánk a gyerekeknek, hogy milyen mondatokkal tudnak segíteni egy ilyen helyzetben. Ebben nekünk, gyerekpszichiátereknek, a pszichológusoknak, a pedagógusoknak és a szülőknek együtt kell elérnünk egy előremozdulást.
HáziPatika.com: Ha már az edukációnál tartunk, azt gondolom, hogy nagyon fontos a tévhitek eloszlatása. Szerinted melyik a 3 legnagyobb tévhit a mentális egészséggel és a mentális betegségekkel kapcsolatban?
Dr. Bánszky Balázs: Általános gondolat, hogy aki pszichológushoz vagy pszichiáterhez jár, az biztosan bolond. Pedig egyáltalán nem erről van szó, csupán van egy nehézsége, amelynek megoldásához segítségre van szüksége. Elterjedt tévhit az is, hogy az autizmus és az oltások között összefüggés van. Igazolódott, hogy az erre utaló publikációk nem hitelesek, nem áll mögöttük semmilyen tudományos tény, a védőoltások nem okoznak autizmust.
Szintén tévhit, hogy az ADHD csak egy kitalált dolog vagy divatbetegség, illetve hogy az ADHD-gyógyszer függőséget okoz. Ami viszont tény, az az, hogy ha nem segítünk az ADHD-s gyerekeknek abban, hogy valahogyan támogatást kapjanak, akkor rengeteg kudarcélmény éri őket – mert nem tudnak odafigyelni, megülni –, és ezek következtében nagyon gyakran alakul ki szorongás vagy depresszió.
HáziPatika.com: Nagyon tetszett, hogy kiemelted a pályázatodban, hogy ti a Vadaskert Kórházban egyáltalán nem viseltek orvosi köpenyt, és erről eszembe jutott az a mondás, hogy "nem minden szuperhős visel köpenyt". Szerinted a kisebb gyerekek így, hogy nem egy orvosi köpenyben lévő emberrel találkoznak, vajon miként tekintenek rád? Szuperhősként, barátként vagy egy jótevőként egy meséből?
Dr. Bánszky Balázs: Talán a barátot vagy a játszótársat mondanám. A hozzánk érkező gyerekek először gyakran félnek, de ahogyan telik-múlik egy-egy ilyen diagnosztikus hét, egyre jobban megkedvelik a környezetet. A vizsgálóhelyiség és a csoportos helyiség is tele van játékokkal, és maga a diagnosztikai folyamat is tulajdonképpen játékok összessége, csak nyilván nagyon jól megtervezett és sztenderdizált módon. Nagyon sok viselkedési mintázat tetten érhető már csak azzal, hogy közösen játszunk egy gyermekkel. Sokszor a játékok közben történik meg egy mélyebb beszélgetés, tehát egy babázás vagy egy kitalált történet figurákkal való eljátszása komoly információtartalommal bír. A nagyobbak pedig talán inkább egy megbízható felnőttként tekintenek rám, aki feltétel nélkül elfogadja és támogatja őket.
HáziPatika.com: Említetted a pályázatodban azt is, hogy fontosnak tartod a pozitív pszichológiát. Ez mit jelent pontosan, és miért tartod fontosnak?
Dr. Bánszky Balázs: A pozitív pszichológia alapvetően az erősségekre, az élet jó dolgaira fókuszál. Szerintem nagyon fontos, hogy a mindennapok során – akár tanárként, akár szülőként, akár orvosként – inkább az erősségekre figyeljünk, és ne arra, ami nem megy. Ha pedig valamit ügyesen csinál a gyerek, azt azonnal ismerjük is el. Dolgozunk azon, hogy minél több szülőnek megtanítsunk egy pontozási rendszeren alapuló, azonnali jutalmazási rendszert, mert azt látjuk, hogy a nevelés során ez nagyon hatásos tud lenni.
HáziPatika.com: A pályázás során arra kértek téged, hogy jelölj meg mottóként néhány szót, amelyek szerinted a hatékony gyermekgyógyítás jövőjének kulcsát is jelenthetik. Te az edukációt, a prevenciót, az empátiát és az odafigyelést emelted ki. Miért?
Dr. Bánszky Balázs: Az edukáció több fronton is fontos. Edukálni kell egyrészt a szülőket, eloszlatni bennük a tévhiteket, és átadni nekik a valódi tényeket. Az idősebb gyermekek és serdülők edukációja is fontos, hogy megértsék például az önsértés vagy az evészavar mögött álló okokat, és könnyebben meg tudjanak birkózni ezekkel a nehézségekkel. Fontos a társadalom edukációja is, például arról, hogy milyen jelek jelenhetnek meg egy öngyilkossági krízisben lévő gyermeknél, és hogyan lehet ilyenkor segíteni. Továbbá szerintem ide tartozik még az orvostanhallgatók képzése is, amely nekem az egyik szívügyem, ezt én magyar és angol nyelven is csinálom a Vadaskert Kórházban. Kiemelt fontosságú, hogy megfelelő mennyiségű, lelkes és motivált fiatal orvos érkezzen. A gyermekpszichiátria ugyanis, lényegében amióta létezik Magyarországon, egy hiányszakma, és attól tartunk, hogy ez nem fog változni a közeljövőben, ha nem mutatjuk meg, hogy mennyi lehetőség rejlik ebben.
A prevenció az egészségügy minden területén fontos. A lelki egészség esetében is lényeges, hogy megpróbáljuk megelőzni, hogy egy nagyobb baj kialakuljon. Amikor tehát látjuk egy valamilyen eltérő működés első apró jeleit, már akkor érdemes szakértőkhöz fordulni. Egy korai szociális készségfejlesztés vagy specifikus viselkedésterápia ugyanis megelőzheti egy súlyos szorongásos vagy depressziós állapot kialakulását.
Empátia nélkül szerintem az orvoslásban vagy az orvostudományban nem lehet dolgozni. Nagyon fontos az, hogy megértsük, hogy mit érez a másik személy és azokra próbáljunk meg reflektálni. Ha érzik a páciensek, hogy ők és az érzéseik fontosak számunkra, akkor egyre nagyobb bizalom tud köztünk kialakulni, és egyre látványosabb változásokat tudunk elérni.
Odafigyelésre is minden helyzetben szükség van – nemcsak orvosként, de magánemberként is. Ne sétáljunk el olyan helyzetekben, amikor azt látjuk, hogy például valakit bullyingolnak vagy valaki gyakran sír, és ne fordítsuk el a fejünket, ha látjuk, hogy valakin falcolásnyomok vannak! Ez tehát össztársadalmi szempontból is fontos. Orvosként pedig szintén elengedhetetlen, hogy odafigyeljünk és meghalljuk, hogy min szeretnének változtatni azok, akik hozzánk érkeznek.
HáziPatika.com: Mi volt az elmúlt években a legemlékezetesebb eseted, amelyet még mindig hordozol magadban?
Dr. Bánszky Balázs: Alapvetően minden esetem emlékezetes. Én az első egy-másfél évben többnyire kisebb gyerekekkel dolgoztam, és átütő erejű pozitív változásokat tudtunk elérni. Több olyan kis páciensem is volt, akikkel az ADHD miatt nagyon súlyos problémák voltak az iskolában, vagy akár otthon is. Kétségbeesetten érkeztek meg hozzánk a szülők, és idővel nagyon szép változásokat láttunk. Azt persze nem látom előre, hogy ezek a kisgyerekek hova fognak majd eljutni az életben, de nagyon bízom abban, hogy egy-egy gyermek számára lehetővé tettük azt, hogy könnyebben meg tudja majd valósítani az álmait. Emellett serdülőkkel is dolgoztam már, és többeket egészen mély depressziós állapotból is ki tudtunk hozni.
HáziPatika.com: Te mit teszel a saját mentális egészséged megőrzéséért?
Dr. Bánszky Balázs: Ebben a szakmában szerintem elengedhetetlen, hogy folyamatosan gyakoroljam az önismeretet és minél jobban megértsem saját magamat is, hiszen csak így tudok másoknak segíteni. Fontos az is, hogy találjak lehetőséget a feltöltődésre, például színházba járjak, olvassak vagy a barátaimmal legyek. A mentális egészséghez nagyon fontos a rendszeres mozgás is, én például úszni szeretek. Nagyon motivál továbbá a folyamatos fejlődés is. Elkezdtem a családterápiás képzést, és az egy teljesen új kaput is megnyit majd előttem.
HáziPatika.com: Mit jelent neked az, hogy te kaptad a K&H Gyógyvarázs Jövő Gyógyítói Program HáziPatika-különdíját?
Dr. Bánszky Balázs: Ez nagyon nagy megtiszteltetés, őszintén, még most sem teljesen hiszem el, hogy ez megtörtént. Szinte felfoghatatlan, és nagyon hálás vagyok azért, hogy ez így valóra tudott válni. Ez egy nagyon pozitív visszajelzés azzal kapcsolatban, hogy a munkámnak van haszna, és hogy talán minél több családnak tudtam segíteni. Sokkoló egyébként, de nagyon pozitív értelemben sokkoló.
HáziPatika.com: Most, hogy nagyjából végigtekintettük az eddigi szakmai utadat, mit üzennél egy gimnazistának, aki hozzád hasonlóan most kezd el gondolkodni azon, hogy ezt a pályát válassza?
Dr. Bánszky Balázs: Ez egy nagyon hosszú és rögös út, ezt kár titkolni. De azt gondolom, hogy azok a pillanatok, amikor pozitív visszajelzéseket kapunk a gyerekektől és családjaiktól, és látjuk azt, hogy a segítségünknek pozitív hatása van, vagy kapunk egy kedves üzenetet, esetleg megosztanak velünk a családok egy-egy sikert, azok újra és újra hatalmas energiabombát tudnak adni. Ezért megéri végigcsinálni és kitartani.
