Ijesztő, hány gyereket ér erőszak az iskolában

A magyar középiskolások 85 százaléka életében már legalább egyszer tapasztalt iskolai bántalmazást, kétharmaduk pedig arról számolt be az UNICEF Magyarország felmérésén, hogy tanulmányai során rendszeresen éri vagy érte fizikai, lelki vagy verbális erőszak.

Az iskolások harmadát napi szinten éri bántalmazás. A gyakori ismétlődés különösen a fizikai erőszak esetében, az iskolatípusok közül pedig a szakképző iskolákban és az általános iskolákban jellemzőbb. Az iskolai bántalmazás legtöbbször az osztályteremben történik, de sokszor nem áll meg itt, hanem az online térben is folytatódik személyes üzenetek formájában, vagy a közösségi médiában. A bántalmazási esetek kimagasló többségében osztálytársak az elkövetők, de előfordul, hogy az iskolai közösség más tagjai, esetenként a tanárok is részt vesznek a bántalmazásban – írja portálunkhoz eljuttatott közleményében az UNICEF Magyarország.

osztályterem, kislány, bullying, bántalmazás
A magyar gyerekek kétharmadát rendszeresen éri fizikai vagy lelki bántalmazás az iskolában. Fotó: Getty Images

Nem csak fizikai bántalmazás fordul elő

A fizikai erőszakon túl a lelki bántalmazási formák is gyakoriak, mint például egy közös programból való kizárás, a teljes kiközösítés vagy a verbális agresszió. Minden második, iskolában bántalmazott gyerek zaklatása az online térben is folytatódik, és az esetek 58 százalékánál egy osztálytárs a zaklató. Az online térben zajló megalázás, gúnyolódás a lányok körében elterjedtebb, mint a fiúknál, és az sem ritka, hogy a bántalmazott nem is ismeri az elkövetőt, vagy nem őt tudja beazonosítani.

A Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet az UNICEF Magyarország megbízásából 2022 őszén országos online felmérést készített 12 és 20 év közötti magyar fiatalok körében, akiknek az egész iskolai életútjukra kellett reflektálni az úgynevezett bullying – vagyis az iskolai zaklatás és erőszak – elterjedtségének, illetve működésmódjának vizsgálata céljából. Az ezerfős minta iskola- és településtípus szerinti sokszínűsége biztosítja, hogy az eredmények jól tükrözik a magyar középiskolások véleményét és tapasztalatát.

Sok gyerek nem tud kitől segítséget kérni

A felmérés eredményei alapján az iskolai zaklatásban érintettek fele kisiskolásként, 6 és 10 éves kora között tapasztalt először bántalmazást az iskolában. A válaszadók közül csak minden ötödik fiatal állítja, hogy osztályközösségében nem ismer sem bántalmazottat, sem bántalmazót – ők a szerencsésebbek. Elgondolkodtató azonban, hogy a válaszadók csupán kétharmada ítéli el az iskolai és online zaklatás minden változatát, ugyanakkor minden harmadik bántalmazott gyerekkel előfordult már, hogy a napi szintű iskolai zaklatás miatt nem ment be az óráira.

A segítségkérés az eredmények szerint az esetek körülbelül felében hatékony, és idéz elő érdemi változást. Legtöbben először a szülőkhöz, osztályfőnökhöz és az osztálytársakhoz fordulnak, akiknek köszönhetően javul is helyzet. A válaszadók negyede azonban úgy érzi, hogy senkivel nem tudja megosztani a problémáját. „A szülők fokozott figyelme mellett a pedagógusoknak is kiemelkedően fontos szerepük van a bullying megelőzésében és kezelésében. Megfelelő eszközök ismeretében sokat tehetnek azért, hogy megelőzzék az osztályukban kialakuló zaklatást. Ezért is fontos a jól képzett pedagógus bizalmi viszonya és párbeszédre való nyitottsága a gyerekekkel és a szülőkkel” – fogalmazott Szlankó Viola, az UNICEF Magyarország gyermekvédelmi igazgatója.

A gyermekvédelmi szervezet fő célja a szülők és pedagógusok figyelmének felhívása a téma fontosságára és a probléma súlyosságára. Emellett természetesen a segítségnyújtásra, valamint az érintett gyerekek támogatására is törekednek. A bántalmazásban érintett gyerekek számára az UNICEF Magyarország kifejlesztette HelpApp nevű applikációját, amely lehetőséget biztosít az áldozat vagy a szemlélő számára ahhoz, hogy szakemberek támogatását vegye igénybe, illetve akár egy kattintással segítséget kérjen.

„Számomra anyaként is különösen fontos témát vizsgáltunk. Aggasztó, hogy a kortárs bántalmazás Magyarországon is ilyen súlyos problémát jelent, ráadásul már ilyen kicsi korban megjelenik. A számok sokkolóak, és mindenképpen jelzik a helyzet komolyságát, de a megoldásokról is beszélnünk kell. Az UNICEF Magyarország mobilapplikációja és edukációs anyagai sokat segíthetnek az érintetteknek, és kiemelt célunk a szakmai párbeszéd fenntartása is” – mondta el Mészáros Antónia, az UNICEF Magyarország ügyvezető igazgatója. A bántalmazás működésmódjáról és annak felismeréséről, megelőzéséről további hasznos információk találhatók a szervezet honlapján. A Gyermekvédelmi kisokos a bántalmazás ellen című kiadvány gyakorlati tanácsokkal szolgál mindenkinek, akit foglalkoztat a gyerekek biztonsága, míg a KiberKresz kifejezetten az online bántalmazás részleteibe enged betekintést.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

banán
Nem hinnénk, de ezt teszi a banán a szervezetünkkel
hizlaló ételek
Ettől a gyümölcstől híznak a legtöbben – sokan nem is gondolnák
Ecet helyett így tüntesd el a vízkövet: pár perc alatt szinte magától leválik a vízforralóról
hasnyálmirigyrák
Hasnyálmirigyrák első jelei: a hátfájás és az étvágytalanság is árulkodó lehet
magas vérnyomás
Új ajánlást adtak ki a kardiológusok: így változik a vérnyomáskezelés
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +11 °C
Minimum: -1 °C

Nyugat felől vastagodó frontális felhőzet érkezik, és halad kelet felé, a Dunántúlon gyenge eső is előfordulhat belőle. A keleti, északkeleti harmadban viszont sok napsütés várható a fátyol- és gomolyfelhők mellett. Az északkeleti, keleti szél csak helyenként élénkül meg a Tiszántúlon.A legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 14 fok között valószínű, Sopronnál lesz a leghűvösebb.Késő estére 1 és 8 fok közé hűl le a levegő. Pénteken újabb hidegfront vonul át az országon, amely tovább fokozhatja a tavasz eleji, amúgy is szeszélyes időjárás hatásait.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a csont erősebb, mint a beton. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Válaszolj 14 kérdésünkre, és kiderül, mennyit tudsz az emberi test elképesztő titkaiból!
kvíz
Kvíz: honnan kapta nevét a HIV-vírus? – Teszteld, mennyire ismered az orvosi rövidítéseket Az egészségügyben számos kifejezés helyett csak rövidítések, betűszavak honosodtak meg a mindennapi szóhasználatban. Mennyire ismered ezeket? Teszteld a tudásod!