Hogyan keressünk jó szakorvost magánrendelésen?

Időszűke, szakértelem vagy éppen kultúrált körülmények miatt egyre többen fordulnak magánorvoshoz. De vajon mi alapján lehet kiválasztani a jó szakorvost a magánszektorban? Hiszen mindenki a legjobbakat állítja magáról. Nézzük, mik lehetnek a szempontok!

Sajnos egyre nehézkesebb és időigényesebb az állami szektorban megoldást találni egészségügyi problémáinkra, hiszen nem mindenkinek örülnek a főnökei, ha például egy ekcéma kivizsgálása és kezelése miatt két napot hiányzik. Márpedig sajnos mind a háziorvosnál, mind a beutalóval a szakorvosnál hosszú órákat, akár fél napokat várakozhatunk (nem egyszer igen lehangoló környezetben), míg megoldást nyújtanak problémáinkra. Ezért egyre nagyobb az igény a magánrendelésekre, ahol ebédszünetben, vagy éppen este, munkaidő után is tudnak fogadni, és gyorsan, hatékonyan folyik a páciensek fogadása és kezelése.

A kereslettel párhozamosan természetesen a kínálat is megjelent, sőt, lassan már túlkínálatról beszélhetünk. Egyre tanácstalanabbak vagyunk, hogy hogyan találjuk meg a számtalan szakorvos közül a megfelelőt: hiszen ha már fizetünk, legjobbat akarjuk. Felsoroljuk, milyen szempontok segítenek a döntésben, és ezek-egy nemrég elvégzett piackutatás alapján- mennyire befolyásolnak minket.

  • Szakértelem és szakmai hírnév: ha egy orvosról a többi orvos is szuperlatívuszokban beszél, az jó ajánlólevél. A legtöbb embernek ez az elsődleges szempont. Azaz ha egy orvos több szakirányban is otthon van, tudományos kutatásokban vett részt, nemzetközi konferenciákon és szaklapokban publikál, és hazai fronton is elismerik a szaktudását, többen választjuk.
  • Van kedvenc orvosa, rendelője? Most szavazhat rá az Év Magánrendelője szavazáson!
  • Az orvos egyénisége: A második legfontosabb szempont az orvos egyénisége, hozzáállása, betegekkel való kommunikációja. Ezekről ismerőseinktől vagy az értékelésekből értesülhetünk. Ha egy orvosról sok a negatív visszajelzés, ez még akkor is eltántoríthat minket, ha egyébként jó szakember. A szimpátia annyira fontos, hogy ha semmilyen más információ nem áll rendelkezésünkre az orvos egyéniségéről, a fénykép alapján döntünk két ugyanolyan kvalitású magándoktor között. A mosolygó, magabiztos, ápolt, jóképű urak és kedves mosolyú hölgyek előnyt élveznek. A kor teljesen szubjektív: az idősebb orvos lehet, hogy tapasztalatabb, a fiatalabbnak lehet, sokkal frissebb, naprakészebb a szakmai tudása.
  • A barátok és ismerősök ajánlásai: Nagyon fontosak a szakorvosról adott értékelések: akár személyesen, szóban mondják el nekünk, akár az interneten olvasunk szöveges értékelést. Lehet akármilyen briliáns elme egy doktor, ha sok negatív értékelést kap, nagy valószínűséggel nem őt választjuk. Ez a döntési szempont azért is fontos, mert feltételezzük, hogy minél több az értékelés, annál kevésbe valószínű, hogy ennyi embert befolyásoltak, tehát minden valószínűség szerint a véleményekből átlagot vonva a valósággal szembesülünk. Éppen ezért jól tesszük, ha akár pozitív, akár negatív tapasztalatainkat mi is mindig közzétesszük, mert ezzel betegtársainknak is segíthetünk a választásban.
  • Rendelési idő: Mivel gyakran pont időhiány miatt választunk magánrendelést, ezért természetesen fontos döntési szempont, hogy az orvoshoz rendelési ideje kellően rugalmas legyen: ha kell, este, munka után, vagy éppen napközben, az ebédszünetünkben is tudjon fogadni minket, a behívás pedig pontosan történjen, ne legyen csúszás.
  • Hiteles egészségügyi portálok ajánlása, azokon való jelenlét: Sokat számíthat, ha egy orvos együttműködik hiteles egészségügyi portálokkal az interneten. Ha cikkeket ír, cikkeket lektorál vagy éppen olvasói kérdésekre válaszol, az azt jelenti, hogy tud és akar is kommunikálni a betegekkel, és szaktudását nemcsak a rendelőjében osztja meg velük, hanem más fórumokon is. Az ilyen portálokon hirdetett magánrendelőkbe is szívesebben bejelentkezünk.
  • Az orvos internetes honlapja: A XXI.században, amikor már szinte minden vállalkozásnak és szakembernek van internetes jelenléte, egy magánrendelésen dolgozó szakorvos nem engedheti meg magának, hogy ebből kivonja magát. Ha egy honlap idejétmúlt, elhanyagolt, és nem áttekinthető, akkor az általa hirdetett magánorvoshoz sem lesz sok bizodalmunk, hiszen ez igénytelenségről árulkodik. Egy, a korral haladó modern felfogású. jó szakembernek a honlapja is legyen modern, áttekinthető és egységes. Ha egy szakorvos erre sajnálja a pénzt és az időt, az semmi jót nem jelent.

Online időpontfoglalás: magánorvosi kereső, véleményekkel.Ne várakozzon, foglaljon időpontot! Foglaljorvost.hu

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen, száraz időre, döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgásra számíthatunk.Késő este általában 15, 25 fok várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városok belsejében, a magasabban fekvő pontokon és a szelesebb délkeleti és északkeleti tájakon melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.