Társadalom
Egészségügy
„Nálunk a csapatmunka életet menthet” - Poroszkai German Istvánnal, az Év Mentősével beszélgettünk
Huszonkét évesen egy szívritmuszavar miatt rosszul lett, mentősként dolgozó barátja juttatta őt kórházba – így tapasztalhatta meg Poroszkai German István, milyen fontos feladatot látnak el a szirénázó életmentők. Immár harminc éve ő is a mentőszolgálat munkatársaként dolgozik, idén pedig az Egészséghősök pályázat Év Mentőse díját is átvehette.
Koronavírus: már csaknem 108 millióan kapták el
Már több mint 107,8 millió embert fertőzött meg és 2,36 millió életet követelt világszerte az új típusú koronavírus. Közben viszont a gyógyultak száma már meghaladta a 60,3 milliót - derült ki a Johns Hopkins Egyetem péntek reggeli összesítéséből.
Zacher szerint ekkor lehet majd enyhíteni
Majdnem telt ház van a hatvani kórház COVID-osztályán, mondta el az intézményben dolgozó Zacher Gábor toxikológus egy tévés interjúban. A szakember mesélt az ottani helyzetről, illetve arról is szólt, szerinte mikor lehet majd enyhíteni a járványügyi korlátozásokon.
7 jel, ami arra utal, hogy szívünket ellenőriztetni kell
Annak ellenére, hogy életünk a szívünktől függ, gyakran nem tudjuk, hogy baj van vele. A szívünk egészségének megromlására figyelmeztető korai jelek sokszor más rendellenességre utalnak. Honnan sejthetjük, hogy mégis mivel van baj?
Az "erőszakosabb" koronavírus-változatok kerülnek fölénybe?
Csak idő kérdése, hogy a korábbiaknál "sokkal erőszakosabb" vírusváltozatok kiszorítsák a régieket és fölénybe kerüljenek - figyelmeztetett Angela Merkel német kancellár, aki egyben ezzel indokolta, hogy a javuló adatok ellenére is fenntartják a minden korábbinál szigorúbb járványügyi zárlatot az országban. Mint mondta, a cél, hogy megakadályozzák a 3. hullám kialakulását.
Koronavírus: "még 2 millió veszélyeztetett beoltása hátravan"
Már a koronavírus-járvány kirobbanása óta tudjuk, hogy az idősekre és a krónikus betegségekkel küzdőkre jelenti a legnagyobb veszélyt az új kórokozó. Épp ezért a világon szinte mindenhol ezekkel a veszélyeztetett csoportokkal kezdték a lakosság vakcinázását.
Koronavírus: az NNK nem mondja meg, kit olthatnak és kit nem
Mostanában rengeteg megkeresést kap a krónikus betegektől a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) azzal kapcsolatban, hogy az adott egészségügyi problémákkal megkaphatják-e a koronavírus elleni védőoltást, illetve melyik vakcinát ajánlják nekik. Erre azonban az NNK szakértőinek nem tisztjük válaszolni - hangzott el a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Koronavírus: káosz a Szputnyik V engedélyezése körül
Mindeddig nem érkezett hivatalos kérelem a koronavírus ellen kifejleszett orosz oltóanyag, a Szputnyik V fejlesztőitől sem a fokozatos szakvizsgálat (rolling review), sem pedig a forgalomba hozatali engedély folyamatának megkezdéséhez - közölte az Európai Gyógyszerügynökség (EMA).
Koronavírus-oltás: érvénytelen tajszámmal is megkapjuk?
Mivel hamarosan több tízezren elveszíthetik a tajszámukat Magyarországon, joggal merül fel a kérdés, hogy az érintettek vajon így is megkaphatják-e az új típusú koronavírus elleni védőoltást, és ha igen, akkor nekik is ingyenes lesz-e. Mutatjuk a legfontosabb tudnivalókat.
Kemenesi: 6-7 hónapig látunk előre
Az EU-ban már engedélyezett és a bevezetésre váró koronavírus elleni vakcinákról, illetve az ezek fejlesztését és használatát követő átfogó vizsgálatokról is szó esett az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) konferenciáján, amelyről Kemenesi Gábor virológus is beszámolt.
Koronavírus: 430 ezer új fertőzött egy nap alatt
Már több mint 107,37 millió embert fertőzött meg és 2,35 millió életet követelt világszerte az új típusú koronavírus. Közben viszont a gyógyultak száma már meghaladta a 60 milliót - derült ki a Johns Hopkins Egyetem csütörtök reggeli összesítéséből.
Koronavírus: lehet-e más típusú az első és a második oltás?
Elindult Oxfordban a világ első oltástanulmánya, amely arra keresi a választ, hogy mennyire befolyásolja a COVID-19 elleni védettséget, ha a védőoltás dózisait eltérő időközt hagyva adják be, illetve különböző típusú oltásokat használnak az első és a második adagnál.
Koronavírus-vakcinák: "az EU túl optimista volt"
Az unió valamelyest késlekedett az új típusú koronavírus elleni oltóanyagok engedélyeztetésének folyamatában, túl optimista volt a tömeggyártást illetően, és bízott abban, hogy az oltóanyagok megrendelt adagjait időben megkapja - ismerte el Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az Európai Unió (EU) oltási stratégiájáról tartott vitán. Kiemelte azonban, hogy a minőség biztosítását igénylő folyamatok időt igényelnek, és elengedhetetlen a bizalom megőrzése.
Fotók: így szállították ki az oxfordi vakcinákat
A mai napon már elkezdik a 18 és 60 év közötti krónikus betegek koronavírus elleni immunizálását is. Ez a csoport az oxfordi oltóanyagot kapja meg. Mutatjuk, hogyan juttatták el a szükséges vakcinákat a kormányhivatalokhoz, majd a háziorvosokhoz.
A ködfoltok feloszlását követően nagyrészt gyengén vagy közepesen felhős idő valószínű, majd az esti, késő esti órákban észak felől szakadozott frontális felhőzet érkezik. Csapadéknak kicsi az esélye. Estig inkább csak északnyugaton és északkeleten élénkülhet meg kevés helyen a nyugati, északnyugati szél, azonban az érkező hidegfront mentén estétől már erős lökések is előfordulhatnak északnyugati, északi irányból.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 3 és 6 fok között alakul. Késő estére -4 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.