Társadalom
Egészségügy
„Nálunk a csapatmunka életet menthet” - Poroszkai German Istvánnal, az Év Mentősével beszélgettünk
Huszonkét évesen egy szívritmuszavar miatt rosszul lett, mentősként dolgozó barátja juttatta őt kórházba – így tapasztalhatta meg Poroszkai German István, milyen fontos feladatot látnak el a szirénázó életmentők. Immár harminc éve ő is a mentőszolgálat munkatársaként dolgozik, idén pedig az Egészséghősök pályázat Év Mentőse díját is átvehette.
Mutatjuk, hányan szorulhatnak tartós ápolásra a közeljövőben
A pandémia idején megnövekedett az igény a képzett gondozókra az Európai Unióban, ami a tartós ápolásra szorulók számának várható emelkedése miatt méginkább megugrik majd a következő években. Ám a gondozói munkák túlnyomó részét nők töltik be, ez pedig számos kérdést vet fel.
Okozhatnak-e fülzúgást az mRNS-alapú vakcinák?
Egy neves amerikai oltásszakértő furcsa tünetet tapasztalt nem sokkal az után, hogy megkapta a második részoltást az egyik mRNS-alapú vakcinából. Azóta igyekszik kideríteni, összefüggésbe hozható-e valamilyen módon az oltás után kialakuló fülzúgás a vakcinákkal.
Harctéri sebek: mutatjuk, mi változott
A 19. század óta a háborús sebek okozta halálozás folyamatosan csökkent, mivel a sebészek olyan módszereket fejlesztettek ki a sérülések ellátására és a sebek kezelésére, amelyek még a harctéren megakadályozták a sebesültek állapotának romlását, és esélyt teremtettek a felépülésre.
A hadiorvoslás története: így javultak a túlélési esélyek
A 19. század óta a háborús sebek okozta halálozás folyamatosan csökkent, mivel a sebészek olyan ellátási rendszereket fejlesztettek ki, amelyek segítségével a sebesülteket gyorsan el lehet szállítani a csatatérről a frontkórházakba, ahol megfelelő kezelésben részesülhetnek.
Háborúban minden más: a menekülés és túlélés pszichológiája
Már több mint két hete tart Oroszország háborúja Ukrajna ellen. Úgy tűnik, hogy ez nem túl hosszú idő, de két hét a halál torkában vagy menekülés közben komoly változásokat okoz az emberek lelkében. És ezekkel nehéz megküzdeni. Ukrán pszichológusok mondták el véleményüket.
Reggel még lehetnek felhősebb tájak, néhol még eső, záporeső is előfordulhat, majd ott is csökken a felhőzet, és napos, gyengén felhős időre van kilátás. Napközben csapadéknak már kicsi az esélye. Az északnyugati, nyugati szél élénk, néhol erős lesz.A legmagasabb nappali hőmérséklet 27, 32 fok között valószínű. Kedden az átvonuló hidegfront mögött még sokaknál jelentkezhetnek kellemetlen panaszok.