Társadalom
Egészségügy
„Nálunk a csapatmunka életet menthet” - Poroszkai German Istvánnal, az Év Mentősével beszélgettünk
Huszonkét évesen egy szívritmuszavar miatt rosszul lett, mentősként dolgozó barátja juttatta őt kórházba – így tapasztalhatta meg Poroszkai German István, milyen fontos feladatot látnak el a szirénázó életmentők. Immár harminc éve ő is a mentőszolgálat munkatársaként dolgozik, idén pedig az Egészséghősök pályázat Év Mentőse díját is átvehette.
A félelem ezért veszélyes
Mindenki fél valamitől, ami felfokozott idegállapothoz vezet, és jelentősen rontja a közérzetet. Ha a félelem rendszeresen visszatér, vagy túlzott az intenzitása, az az érintettek jól létét rombolja, sőt talán meg is betegíti őket. Eddig nem volt világos, hogy az agyunk a rettegés mechanizmusát hogyan kapcsolja ki és be, ezért az orvosok nem is tudtak igazán hatékonyan beavatkozni. Ez most megváltozhat.
Bele lehet halni egy lyukas fogba?
A gondolat, miszerint a fogszuvasodás életveszélyes lehet, először abszurdnak tűnhet, de van rá bizonyíték, hogy a szájban megjelenő betegségeknek messzemenő hatásuk lehet. Az orvosok szerint azonban a magyarok csak a végső esetben fordulnak szakemberhez.
Leromboljuk a só mítoszait - infografika
Szigorúan határok között kellene tartanunk a só fogyasztását, különben súlyos betegségek forrása lehet. Az életünkben betöltött kulcsszerepe világos, így a sóról mindenkinek megvan a véleménye, amit gyakran mítoszok alapoznak meg. Infografikánkkal néhányat megcáfolunk ezek közül.
Kiderült, miért ilyen nagy az agyunk
Az emberi agyat a külső rétege, az agykéreg sajátos ráncos megjelenése összetéveszthetetlenné teszi. Fajunk fejlődése során a neocortex, az agykéreg evolúciósan legfiatalabb része drámai módon megnőtt, és ráncokba kellett rendeződnie, hogy elférjen a koponya korlátozott terében.
Meghökkentő vélemény a szélturbinákról
Donald Trump amerikai elnök egy adománygyűjtő vacsorán kijelentette, hogy a szélerőművek károsítják az egészséget. Amerikai és kanadai szakértők szerint azonban nincs rá bizonyíték, hogy a szélturbinák által kibocsátott hangoknak káros fiziológiai hatásuk lenne. Kinek van igaza?
Új szintre lépett a magzati diagnosztika
Minden eddiginél pontosabb diagnózis felállítására képes a világszinten elérhető legmodernebb ultrahangkészülék, amely már egy magyar klinikán is megtalálható. Az eszközt várandósgondozásra, magzati diagnosztikára és bizonyos nőgyógyászati kórképek felderítésére használják majd.
Fény és hang fékezi meg az Alzheimer-kórt
A villogó fehér fény és a csicsergő hangok képesek lehetnek megfordítani az Alzheimer-kórt. A felfedezés igazolására már megkezdődtek a humánkísérletek. A módszer fordulatot hozhat az egyik legrettegettebb betegség kezelésében, mert a jelek szerint nincsenek mellékhatásai, és kifejezetten olcsó.
Le tudjuk győzni a halálos vírust?
Óriási volt a lelkesedés amiatt, hogy egy HIV-fertőzött brit férfi szervezetéből sikerült teljesen eltávolítani a potenciálisan halálos vírust. De ez csupán a második eset a betegség történetében, ráadásul meglehetősen speciális körülmények vezettek a sikerhez. Kell-e még félnünk a HIV-vírustól, vagy ez is bekerül az egykor volt nagy fenyegetések közé, amelyet legyőztünk?
Alapvetően derült, száraz idő lesz, majd estétől nyugat felől változó vastagságú fátyolfelhőzet érkezik. Az északnyugati, északi szél fokozatosan veszít erejéből.Késő este többnyire 2 és 12 fok közé hűl le a levegő.A minimum-hőmérséklet általában 0 és +5 fok között alakul, de a kevésbé felhős, szélcsendes részeken 0 fok alatti, míg a magasabban fekvő helyeken magasabb értéket is mérhetünk. Ezen a napon egyértelműen hidegfronti hatás érvényesül, amely jelentős terhelést róhat a szervezetre.