Társadalom
Egészségügy
„Nálunk a csapatmunka életet menthet” - Poroszkai German Istvánnal, az Év Mentősével beszélgettünk
Huszonkét évesen egy szívritmuszavar miatt rosszul lett, mentősként dolgozó barátja juttatta őt kórházba – így tapasztalhatta meg Poroszkai German István, milyen fontos feladatot látnak el a szirénázó életmentők. Immár harminc éve ő is a mentőszolgálat munkatársaként dolgozik, idén pedig az Egészséghősök pályázat Év Mentőse díját is átvehette.
Itt a zene által kiváltott érzelmek térképe
A legtöbb embert megérinti nemzetének himnusza, John Lennon Imagine-je, Mozart Kis éji zenéje, de akár egy katonai induló is. A zene valamilyen titokzatos módon képes erős érzelmeket kiváltani belőlünk, és egyben ezeket az érzelmeket közvetíteni is. Elkészült a zene által kiváltott emocionális hatások térképe.
"A növényi alapú húsok jobbak"
Az újévi fogadalmak között gyakori az olyan, amely az egészséges táplálkozással kapcsolatos. Leginkább a fogyás a fő fókusz, és sokan úgy gondolják, hogy ehhez át kell alakítaniuk étrendjüket, amiben fontos, hogy a húsokkal kezdjenek valamit. Csakhogy rengeteg az egymásnak ellentmondó információ. Válasszuk hát el a tévhiteket a valóságtól.
Egyre ijesztőbb az orvoshiány
A KSH jelentése szerint rengeteg orvosi állás maradt üresen 2018-ban, számos megyében pedig egészségügyi szakdolgozóból is vészesen kevés volt. Bár 2019-es adatok még nem érkeztek, azt már lehet tudni, hogy a tavalyi harmadik negyedévben az egészségügy és szociális ellátás nemzetgazdasági ágban közel 10 ezer főre emelkedett a betöltetlen álláshelyek száma.
Kinek van felesleges 50 ezer forintja?
Az új év a legtöbb ember számára mindig szorongással kezdődik. Többnyire azért, mert vissza kell térni a hétköznapi mentrendhez, a munkához, ami szükségszerűen teljesítménykényszerrel jár. Ez pedig akkor is megviseli a lelket (de a testet is), ha alapvetően minden rendben van. Hogyan őrizhetjük meg az egyensúlyunkat?
Nagyot hibázhattak a sebészeten
Műtéti szövődmény miatt tizenkét beteg került kórházba a Budaörsi Egészségügyi Központ egynapos sebészeti részlegén elvégzett szürkehályog-operációkat követően. A szövődményeket valószínűleg az okozta, hogy nem tartották be maradéktalanul a személyi higiénés előírásokat.
Egy csepp vizelet sem normális
"Bepisilek a nevetéstől", szoktuk mondani tréfásan, de közel sem olyan ritkán fordul ez elő, mint ahogy gondolnánk. Egyes kutatások szerint a férfiak 5, míg a nők több mint 15 - idősebb korban akár 30 - százalékánál van jelen legalább enyhe vizeletinkontinencia, azaz akaratlan vizeletvesztés.
Az északi tájakon nagyrészt felhős idő valószínű, de a déli és keleti megyékben több helyen hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. Északkeleten és a délnyugati tájakon helyenként lehet kisebb eső, zápor. Az Észak-Dunántúlon kevés helyen megélénkül a délkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között várható, de helyenként Borsodban és környékén ennél több fokkal hidegebb maradhat az idő. Késő estére 0 és +6 fok közé hűl le a levegő. Bár egy hidegfront közeledik felénk, alapvetően melegebb lesz, mint tegnap, így több tényező is okozhat kellemetlen panaszokat.