Társadalom
Egészségügy
„Nálunk a csapatmunka életet menthet” - Poroszkai German Istvánnal, az Év Mentősével beszélgettünk
Huszonkét évesen egy szívritmuszavar miatt rosszul lett, mentősként dolgozó barátja juttatta őt kórházba – így tapasztalhatta meg Poroszkai German István, milyen fontos feladatot látnak el a szirénázó életmentők. Immár harminc éve ő is a mentőszolgálat munkatársaként dolgozik, idén pedig az Egészséghősök pályázat Év Mentőse díját is átvehette.
Szennyezett levegő: a tüdőnk van veszélyben
A szennyezett levegő széles skálán okoz egészségi problémákat, amelyek súlyossága a kisebb légzőszervi károktól a korai halálozásig terjed. Az európai városi népesség körülbelül 90 százaléka van kitéve az egészségtelen levegőnek. Becslések szerint évente közel 13 ezer magyar ember hal meg a rossz levegő miatt.
Infografika: így hat a kemoterápia a szerveinkre
A kemoterápia sok ember életét menti vagy hosszabbítja meg, azon az áron, hogy a kezelések során alkalmazott sejtpusztító vagy sejtszaporodást gátló gyógyszerek az egészséges szervekben és szövetekben is kárt tesznek. Infografikánkon bemutatjuk, hogy a "kemó" milyen tüneteket okozhat az egyes szerveknél.
Titokzatos kór, amely szoborrá merevíti az embereket
Ma sem egészen világos, hogy miféle folyamat zajlik az emberi szervezetben, amelynek következményeként nem sokkal korábban egészségesnek tűnő emberek saját testük mozdulatlanná dermedt börtönébe kerülnek, miközben belül félelem és szorongás árasztja el őket. A katatónia vérfagyasztóbb lehet, mint sok kitalált horror.
Fejlesztik a járóbeteg-ellátást
Az elmúlt 30 év legnagyobb járóbetegellátási-rendszert érintő fejlesztése indult el Budapesten. A korszerűsítésnek köszönhetően minőségibb, egészségesebb és hosszabb életet élhetnek a főváros lakói - közölte Karácsony Gergely főpolgármester a Zuglói Egészségügyi Szolgálat (ZESZ) új diagnosztikai centrumának átadóján.
Eszében sincs külföldre menni a csodadokinak
Magyarországon egyedül Tóth Lajos Barna, a nyíregyházi Jósa András Oktatókórház sebészeti osztályának vezetője operál előrehaladott stádiumú, hashártyaáttétekkel járó daganatos betegeket egy újszerű módszerrel. Már több mint kétszázszor végezte el a beavatkozást, és azt mondja, bár külföldön valóban jobban keresne, nem tervezi, hogy kiköltözik.
Infografika: a koronavírus ezért veszélyes
A koronavírus-járvány már közel százezer embert fertőzött meg igazoltan, a halottak száma pedig meghaladta a 3200-at. Magyarországon is találtak már fertőzötteket. Infografikánkon a vírussal és az általa okozott betegséggel kapcsolatos összes fontos információt bemutatjuk.
"Emelni kell a patikusok bérét"
A gyógyszertárak többségénél biztosított a stabil, hosszú távú működés, a patikában dolgozók átlagbérét azonban emelni kell, valamint garantálni kell a kis forgalmú patikák működtetési feltételeit is - hívta fel a figyelmet a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK).
Mi az a perimenopauza, és kit érint?
A menopauzáról és a változókorról mindenki hallott, de a perimenopauzáról kevesebb szó esik, pedig a változás azzal kezdődik a nők életében egy bizonyos kor után. Lehet, hogy a váratlanul észlelt hangulatingadozások, az álmatlanság vagy az összpontosítás ismétlődő hiánya is ennek a jelenségnek köszönhető.
B12: ezért életveszélyes a hiánya
A táplálékkiegészítők körül egy ideje elég nagy a zaj, méghozzá teljes joggal. Miközben a piac őrült ütemben nő, a tudományos kutatások erős kétségeket támasztanak e készítmények hatásosságát illetően. A B12-vitamin esete tükröt tart a táplálékkiegészítő divat elé.
Miért fontos a második orvosi vélemény?
Egy tökéletes világban a beteg rábízza magát az orvosra, aki mindig nagyon felkészült, tisztességes, mindig annyi időt fordít a páciensére, amennyi szükséges. Sajnos tudjuk, hogy a gyakorlat nem mindig felel meg az ideáloknak. Egy második szakvélemény segíthet, ha a beteg biztos akar lenni abban, hogy helyesen diagnosztizálták és jó kezelést kap.
Mítoszok és tények a szív egészségéről - infografika
A szíve mindenkinek fontos, de sokan természetesnek veszik, hogy baj nélkül működik, egészen addig, amíg meg nem jelennek az első vészjósló tünetek. De azok közül is sokan mendemondáknak hisznek, akik aggódnak szívük egészségéért. Infografikánkkal néhány elterjedtebb tévhitet cáfolunk meg.
Koronavírus: számoljunk, mielőtt pánikolnánk
Lehet, hogy túl sok járványos katasztrófafilmet nézünk a tévében, és túlreagáljuk a koronavírus megjelenését? De akkor miért hoznak a hatóságok a COVID-19 ellen drákói intézkedéseket? Számoljunk egy kicsit, mielőtt a boltba rohannánk hónapokra elég száraztésztáért.
A cukorbetegség kezelése is lehet halálos
A cukorbetegek folyamatosan veszélyben vannak, mert ha a vércukorszintjük kilép a tűrési tartományból, akár kómába is eshetnek, és meg is halhatnak. Furcsa módon a kezelésük is veszélyeztetheti őket, mert az orvosok gyakran nem veszik figyelembe kellőképpen az egyéni szükségleteiket.
A magány fertőző és veszélyes
Hagyományosan, a magányt tisztán érzelmi élménynek tekintik, nincs különösebb mélysége vagy szubjektív jelentése. Azaz magányos, aki egyedül van, és ezt átéli, de nem az, aki elutasítja az elszigeteltséggel megjelenő érzéseket. A magány azonban olyan sokféle helyzetet és érzetet foglal magában, hogy mindig van egy szürke terület, ami kizárja az egyszerű magyarázatokat.
A cukormentes üdítők ezért veszélyesek
Azt gondolhatnánk, ha az üdítőbe nem tesznek cukrot, azzal a káros hatások zömét ki is zárják. Bár a tanulmányok megállapításai nem egységesek, de némelyik kutatás a diétás szénsavas üdítőket összekapcsolja a súlyos, életveszélyes betegségekkel. Érdemes átgondolni, hogy ezek az italok hogyan hatnak az egészségre.
Nőtt a császármetszések száma
Egy év alatt 1 százalékkal emelkedett a hazai kórházakban a császármetszések aránya, a növekedést a Magyar Orvosi Kamara (MOK) egyelőre még nem elemezte. Közben a császármetszésműtétek elvégzésére vonatkozó új protokoll, amely a szülészeti és az újszülöttellátásra is vonatkozik, tervezés alatt van.
Erre a 7 műtétre kell a legtöbbet várni
Folytatódik a kórházi műtétek várakozási idejének csökkenése, igaz, vannak esetek, amelyeknél még így is hosszú időnek kell eltelnie, hogy a páciens a műtőasztalra kerüljön. Ilyen például a szívbillentyűműtét, ahol a várakozási idő 144 nap, ezzel vezeti is a listát.
A látási viszonyok fokozatosan javulnak, ezt követően nagyrészt felhős idő valószínű, de több helyen - elsősorban a déli és keleti megyékben - szakadozhat a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap. Egyre inkább északkeleten, északon - csökkenő számosságban - fordulhat elő gyenge eső, záporeső. Helyenként megélénkül a déli, délkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között várható, de helyenként az északkeleti tájakon ennél több fokkal hidegebb maradhat az idő.Késő estére 0 és +6 fok közé hűl le a levegő. Bár egy hidegfront közeledik felénk, alapvetően melegebb lesz, mint tegnap, így több tényező is okozhat kellemetlen panaszokat.