"Emelni kell a patikusok bérét"

A gyógyszertárak többségénél biztosított a stabil, hosszú távú működés, a patikában dolgozók átlagbérét azonban emelni kell, valamint garantálni kell a kis forgalmú patikák működtetési feltételeit is - hívta fel a figyelmet a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK).

A 2018-as évben a 2315 közforgalmú hazai gyógyszertár nettó árbevétele 672,5 milliárd forint volt, 900 millióval több, mint 2017-ben. A gyógyszertári vállalkozások fedezeti bevétele ebben az évben 152,6 milliárd forintot tett ki, szemben a 2017-es 140 milliárddal. A növekmény vélhetően a vény nélkül kiadható gyógyszerek és egyéb termékek árrésének emeléséből adódott. Ez a kis vidéki gyógyszertárak jövedelmezőségét azonban - ahol korlátozottabbak a marketinglehetőségek - kevésbé kompenzálja - mutatott rá Sohajda Attila, az MGYK alelnöke. Hozzátette, az adatok azt mutatják, hogy a gyógyszertárak többsége stabilan, biztonságosan működik, és a készletek értéke meghaladja a szállítói tartozásokét, ami a stabil működés egyik záloga.

gyógyszertár, patika, patikusok, bérezés, fizetés, béremelés
Béremelést próbálnak kiharcolni a patikusoknak. Fotó: Getty Images

Van, ahol nagyon alacsony fizetést kapnak

2018-ban a gyógyszertári vállalkozások bérhelyzete valamelyest javult 2017-hez képest, a 252 ezer forintos egy főre jutó havi bruttó átlagbér ugyanis 263,6 ezer forintra nőtt. Az MGYK alelnöke szerint azonban a gyógyszertári vállalkozásoknál 2016-tól változatlan a lemaradás a bérezésben a nemzetgazdasági és az egészségügyi ágazathoz képest is. A legkisebb, 18 millió forint havi forgalom alatti vállalkozások esetében a bérszint alig éri el a garantált bérminimum és a minimálbér jelenlegi összegét.

A kamara szerint központi intézkedésre van szükség ahhoz, hogy az ágazat gazdasági működőképessége továbbra is biztosított legyen, illetve az ágazati bérviszonyok igazodjanak a nemzetgazdasági és az egészségügyi szféráéhoz. A vidéki kis forgalmú patikák helyzete pedig kiemelten fontos, hiszen ezeket a gyógyszertárakat nemcsak a jövedelmezőség és a bérezés problémái sújtják, hanem szakembert is nehezen találnak.

Változásokra van szükség

5 dolog, amit a patikus jobban tud - olvassa el korábbi cikkünket!

A patikai árrésrendszer korrekcióra szorul. Emellett a kistelepüléseken működő patikák, illetve a fiókgyógyszertárak működési célú támogatását is növelni kellene, az orvosi kézigyógyszertárak működtetését pedig a praxisfinanszírozás keretében kellene megoldani. Ösztöndíj és letelepedési támogatás bevezetését is szorgalmazzák azoknak a szakgyógyszerész-jelölteknek, akik a diploma megszerzése után vidéken vállalnak munkát - mondta el Hankó Zoltán az MGYK elnöke.

A kamara szerint a béremelés, az államtól kapott egyéb juttatások és az árrésrendszer korrekciója összesen mintegy 10-15 milliárd forintos költségvetési forrást igényelne. A köztestület már eljuttatta javaslatait az egészségügyi államtitkársághoz.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
krónikus vénás elégtelenség
Jelek, hogy a láb vénái nem működnek megfelelően – Mutatjuk, mi a legelső tünet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +34 °C
Minimum: +18 °C

Általában napos, száraz idő várható, de hazánk északnyugati, északi felére időszakosan fátyolfelhők, illetve az északnyugati tájak fölé vastagabb felhők is érkezhetnek. Utóbbiakból a nyugati, északnyugati határvidéken néhány csapadékgóc nem kizárt. A déli, délnyugati szél helyenként megélénkülhet.Késő este többnyire 20 és 29 fok közötti értékekre számíthatunk. Hétfőn a légkörben zajló melegedés miatt melegfronti jellegű hatás érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.