Társadalom
Egészségügy
„Nálunk a csapatmunka életet menthet” - Poroszkai German Istvánnal, az Év Mentősével beszélgettünk
Huszonkét évesen egy szívritmuszavar miatt rosszul lett, mentősként dolgozó barátja juttatta őt kórházba – így tapasztalhatta meg Poroszkai German István, milyen fontos feladatot látnak el a szirénázó életmentők. Immár harminc éve ő is a mentőszolgálat munkatársaként dolgozik, idén pedig az Egészséghősök pályázat Év Mentőse díját is átvehette.
Koronavírus: így kérhetnek segítséget a krónikus betegek
Mivel a koronavírus-járvány miatt a szakrendeléseken csak sürgős esetben fogadnak betegeket, mindenekelőtt telefonon, e-mailben adnak tanácsot kórházi és háziorvosok, gyógytornászok és más szakemberek a krónikus problémával küzdő vagy hirtelen panasszal jelentkező pácienseknek.
"Katasztrófát okozhat a koronavírus"
A szegényebb országok nyomornegyedeiben, ahol a szappanos kézmosás sem megoldható, szélsebesen terjedhet a koronavírus - hangsúlyozta a mentősként több külföldi misszióban is dolgozó Gáspár Attila. A hazai járványügyi helyzetről, illetve az orvosok és rendőrök munkájáról is beszélgettünk vele.
Infografika: ezért nem jó most az arcszőrzet
Az arcszőrzet nagyon sok férfi számára része az önazonosságnak, azaz másféle bajusszal, szakállal vagy éppen elterebélyesedett szőrzettel az arcukon nem képesek elképzelni magukat. Amikor azonban maszkot kell felvenni a kórokozók elleni védekezéshez, a borotváltak előnyhöz juthatnak a szakállasokkal szemben.
Koronavírus: miért ne edzenénk otthon?
Már megint sokat ettünk. Húsvétkor a járvány ellenére a legtöbben (valószínűleg) követték a sonkás, tojásos kalácsos étkezési hagyományt. Mivel a locsolkodás és a vendégjárás az érvényben lévő távolságtartási előírások miatt elmaradt, talán az alkoholfogyasztás idén kevesebb volt. Plusz kalóriából azonban van elég, amelyet valahogy ellensúlyoznunk kellene, méghozzá otthon.
Orvosok kétségei a lélegezetőgépekkel kapcsolatban
A COVID-19 miatt kórházba kerülő páciensek egy részét a ma általánosnak tekinthető protokoll szerint géppel lélegeztetik abban a reményben, hogy ettől stabilizálódik vagy javul az állapotuk. Azonban vannak olyan jelentések is, amelyek szerint a lélegeztetőgépre kapcsolt koronavírusos betegek halálozási aránya szokatlanul magas. Az orvosok egy része ezért attól tart, hogy a gépek árthatnak bizonyos betegeknek.
Koronavírus: az immunredszert is megtámadja, mint a HIV
A T-sejtek az immunrendszer kommandósai. Felkutatják, megtámadják és megsemmisítik a betolakodókat, esélyt sem adva nekik, hogy megbetegítsék az emberi szervezetet. Vannak azonban kórokozók - a leghíresebb közülük az AIDS-betegséget okozó HIV-vírus - amelyek nem rettennek meg e vadászoktól, hanem igyekeznek elkapni őket. Úgy tűnik, hogy a SARS-CoV-2 is tagja e veszélyes társaságnak.
"Ez segített a szülés után is"
Csíkos Andrásné Juca négy éve igyekszik különleges és praktikus ötleteivel példát mutatni és ihletet adni várandós nőknek, édesanyáknak ahhoz, hogyan maradhatnak a család és munka mellett sportosak, egészségesek. Videóiból pedig tényleg azt látjuk, nincs lehetetlen.
Mentőápoló: "nem nekünk jár a taps"
Először nem akartam elhinni, hogy este 8-kor az emberek egy része tényleg kiáll az ablakba, vagy az erkélyre, és tapsol azoknak, akik ilyenkor is dolgoznak, miközben sokan karanténban vannak, illetve mindenkire vonatkozik a kijárási korlátozás. Aztán láttam videófelvételeket, sőt, egy alkalommal éppen otthon voltam az adott időpontban, és volt szerencsém e jelenséghez élőben is.
Roham a koronavírus-gyorstesztekért
A koronavírus-járvány egyelőre igen erőteljes az egész világon, csak néhány ország kezdheti meg a közösségi távolságtartás érdekében hozott korlátozások lazítását. Sokat segítene, ha megtudnánk, hogy ki fertőzött és ki nem. Akkor ugyanis a betegek és egészségesek időben elkülöníthetők lennének egymástól, amivel a járványt gyorsabban legyűrhetnénk. Ehhez pontos gyorstesztek kellenének. De vajon lesznek-e?
Mi az a füstpont, és mi köze az egészséghez?
A főzőolajok egyszerre nélkülözhetetlenek és veszélyesek. A legtöbb étel elkészítéséhez szükség van zsiradékokra, a növényi olajok pedig kiválóak a főzéshez és sütéshez, ha megfelelően használjuk őket. Túlhevítve azonban súlyos betegségeket előidéző anyagok szabadulnak fel belőlük. Fontos tudni, hogy melyik olajjal hogyan kell bánni.
"Ma már alig hallunk gyereksírást"
Nemcsak a babákkal, hanem velük közösen édesanyjukkal is kiemelten kell foglalkoznia a szülészeti ellátásnak, tiszteletben tartva a baba és az anya egységét - véli dr. Geréby Krisztina csecsemő- és gyermekgyógyász, neonatológus főorvos, az Uzsoki Utcai Kórház Szülészet-Nőgyógyászati Osztály újszülött részlegének vezetője.
Koronavírus: a távolságtartás elképesztő hatásai
A londoni Imperial College kutatói egy olyan elemzést készítettek, amelynek alapján megbecsülhették a koronavírus-pandémia potenciális mértékét. Egy új modelljük szerint a SARS-CoV-2 szinte az egész bolygó lakosságát megfertőzheti, ha ellenőrizetlenül hagyják. Habár ez a modell nem előrejelzés, hanem a probléma mértékének becslése, az adatok igen elgondolkodtatók.
WHO: világszerte 5,9 millió ápoló hiányzik
1948. április 7-én az ENSZ szakosított intézményeként megkezdte működését az Egészségügyi Világszervezet (WHO). Erre az eseményre emlékezünk ma, az egészségügyi világnapon, melynek alkalmából a WHO jelentést készített a szakma állapotáról és méltatta a dolgozóit.
Általában gomolyfelhős, napos idő várható, de a Dunántúlon erőteljessé válik a felhőképződés, és főként északnyugaton valamint a főváros tágabb környezetében fordulhat elő néhol zápor, zivatar. Egyre nagyobb területen északnyugatira fordul a szél, a Dunántúlon megerősödik, zivatarok környezetében viharossá fokozódik.A hőmérséklet késő este 17 és 27 fok között alakul. Hétfőn egy újabb hidegfront éri el az országot, és az enyhe időjárás-változás kellemetlen panaszokat okozhat a frontérzékenyek körében.