A savlekötők meglepő mellékhatásai

Mivel a savlekötők vény nélkül is elérhetők, sokan hajlamosak úgy gondolni, hogy szinte bármilyen hosszan, illetve mennyiségben biztonságos a használatuk. De ha nem elég körültekintően szedjük őket, akár komolyabb mellékhatásaik is lehetnek.

Székrekedés

A savlekötők túlszedésének ez az egyik leggyakoribb mellékhatása, amely sokszor egészen addig nem szűnik meg, míg a tabletták szedését abba nem hagyjuk. Ritkább, de előfordulhat mellékhatásként hasmenés is, leginkább a magnéziumot tartalmazó hashajtók esetében.

Tippek székrekedés ellen Bármelyik irányból közelítjük is meg, a székrekedés kellemetlen tabutémának számít: nehezen mondjuk el az orvosunknak, hogy baj van; az egyébként természetes folyamat pedig fájdalmassá válhat. Hogyan előzhetjük meg, és mit tegyünk, ha már kialakult? Kattintson a részletekért!

Izomproblémák

Izomrángás , izomgyengeség, izomfájdalom, izomérzékenység - ezek mind előfordulhatnak, ha túl sok savlekötőt szedünk. A háttérben az áll, hogy ilyenkor megváltozik a szervezetben a kalcium, a magnézium és a foszfor szintje, ami az izmokra is hatással van.

Légzési gondok

A légzés lassulása is gyakran megfigyelhető azoknál, akik rendszeresen szednek savlekötőt. Ennek oka, ha túl sok nátrium-bikarbonátot vagy kalcium-karbonátot tartalmazó tablettát szedünk be, ami megemelheti a vér pH-szintjét. A lelassult légzés kimerültséghez , állandó álmossághoz vezethet.

A savlekötők rendszeres szedésének többféle mellékhatása is lehet
A savlekötők rendszeres szedésének többféle mellékhatása is lehet

Csökkent ellenállás a fertőzésekkel szemben

A gyomorsav nemcsak arra jó, hogy segítsen a bevitt táplálék lebontásában, hanem a szervezetbe került baktériumok elpusztításában is fontos szerepet játszik. A savlekötők akadályozzák ezt a folyamatot, így a szervezetnek, illetve az immunrendszernek több kórokozóval kell megküzdenie.

Vesekövek kialakulása

A savlekötők kalciumot tartalmaznak, és szedésük során megnőhet a vérbe kiválasztódó kalcium mennyisége. Ez pedig hosszú távon akár vesekövek kialakulásához is vezethet.

Forrás: prevention.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.