Társadalom
Egészségügy
„Nálunk a csapatmunka életet menthet” - Poroszkai German Istvánnal, az Év Mentősével beszélgettünk
Huszonkét évesen egy szívritmuszavar miatt rosszul lett, mentősként dolgozó barátja juttatta őt kórházba – így tapasztalhatta meg Poroszkai German István, milyen fontos feladatot látnak el a szirénázó életmentők. Immár harminc éve ő is a mentőszolgálat munkatársaként dolgozik, idén pedig az Egészséghősök pályázat Év Mentőse díját is átvehette.
Lehet, búcsút mondhatunk a kemoterápiának
A rákban szenvedőknek a kezelés gyakran nagyobb kellemetlenséget okoz, mint amit a betegség miatt megtapasztaltak. Az orvosok is szívesen leváltanák a kemoterápiát, ha találnának helyette más megbízható módszert. Most felcsillant a remény, hogy meglesz erre a lehetőségük.
Húszmillió forintot kaphatnak ezek a háziorvosok
Összesen nyolcvan háziorvos és fogorvos jelentkezett a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) letelepedési pályázatára, amelynek keretében fejenként akár nettó 20 millió forint támogatást is nyerhetnek annak fejében, hogy legalább hat évre vállalják már régóta üresen álló körzetek ellátását.
Mi váltja ki a közelgő végzet érzését?
Szerencsés ember, aki sohasem érezte még, hogy valami nagyon rossz közeleg, ami maga alá fogja gyűrni. A közelgő végzet emóciója inkább csak összefoglaló fogalom, hiszen számtalan indítéka lehet. Áttekintjük, hogy ez a lelki jelenség hány helyről eredhet.
Ez történik a szívvel, ha magas a vérnyomás
A magas vérnyomás a halálozás és a súlyos megbetegedések egyik fő oka, amely a világ felnőtt lakosságának több mint egynegyedét érinti. Magyarországon minden harmadik embernek magasabb a vérnyomása a normálisnál, s ez lassan tönkreteszi a szívet. Elmondjuk, hogy hogyan.
Ki tanuljon otthon a rákbeteg gyerekkel?
Meglepő módon a tavasszal elrendelt digitális oktatás sok tartós beteg gyermek mindennapjait könnyíthette meg - egyszerűbben tartották a lépést a többiekkel, hisz ők már hosszú ideje hasonló módon kénytelenek tanulni. A járvány második hullámát viszont már nyitott kapukkal fogadta a közoktatás, ami miatt iskolások tízezrei számára váltak veszélyessé a közösségek. Az ő felkészülésüket segítő KórházSuli Alapítvány vezetőjével és önkéntesével beszélgettünk.
Így hatott a Forma-1-re a koronavírus-járvány
A Forma-1 2020-as szezonnyitója, az Ausztrál Nagydíj egybeesett a COVID-19 nemzetközi megjelenésével. Ekkor jött rá a világ, hogy ez egy komoly ügy, és úgy is kell kezelni. Az összes sportágat ideértve a talán legprofibban szervezett nemzetközi versenysorozat meg is tette a magáét, de a helyzet koránt sem egyszerű.
Koronavírus: 4 járvány, amely felforgatta a világot
A járványok mindig is fontos hatással voltak a történelemre, hiszen teljesen új irányt adtak a társadalmi változásoknak. A fejleményekből arra lehet következtetni, hogy a COVID-19 pandémia is azok közé tartozhat, amelyekre az utókor a felforgató jelzőt illeszti majd.
Veszélyben a házi gyermekorvosi rendszer
Az egészségügyi alapellátó rendszert is átalakítja a kormány, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének (HGYE) elnöke, Póta György szerint azonban ez hosszú távon akár a teljes házi gyermekorvosi rendszer kivezetését is előidézheti. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) úgy véli, a gyermekorvosoknak nincs okuk aggodalomra.
A mediterrán étrend titkos összetevője
Manapság a mediterrán étrendet tartják az ideálisnak, ha valakinek az a célja, hogy sokáig megtartsa az egészségét. Ez a diéta tele van gyümölcsökkel és zöldségekkel, sok benne a hal, de kevés a zsír és a vörös hús, a nehezen emészthető, vagy a keringési rendszerre fenyegető elem.
Pánikot keltett az új törvény a szakdolgozókban
A szakdolgozók közel harmada elhagyná az egészségügyet az október 6-án megszavazott egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény miatt - derült ki a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) országos felméréséből. Babonits Tamásné, a szervezet alelnöke úgy nyilatkozott, az új jogállási törvény pánikot keltett a szakdolgozókban.
Koronavírus: itt a járvány negyedik hulláma és szemete
Két hongkongi iskolát kénytelenek voltak ideiglenesen bezárni, miután egy tanulóról kiderült, hogy elkapta a Covid-19-et. Egy szakértői értékelés szerint ezek az esetek már a járvány negyedik hullámához tartoznak, amit csak a télre vártak. A pandémia ezek szerint nem múlik.
COVID-19: csak makákó, hörcsög és Trump kapott a gyógyszerből
Annak ellenére, hogy koronavírusos tünetei miatt kórházba kellett szállítani, Donald Trump amerikai elnök gyorsan (alig egy hét alatt) talpra állt. A gyógyulását valószínűleg elősegítette egy embereken még nem tesztelt kísérleti antitestkoktél.
A kézírás ezért teszi okosabbá a gyerekeket
A gyerekek egyre több időt töltenek a képernyők előtt és online, miközben egyes hagyományos képességeik, például a magabiztos kézírás, elhalványulnak. Egy új kutatás arra világított rá, hogy a kézírás segít a gyerekeknek többet tanulni és jobban emlékezni.
Északnyugat felől mindenhol megnövekszik a felhőzet, és estig csak néhol, éjjel már többfelé alakulhat ki zápor, zivatar, helyenként intenzív zivatar is kialakulhat. Hajnaltól északnyugat felől elkezdődik a felhőzet csökkenése, a csapadék súlypontja egyre inkább a Tiszántúlra tolódik, majd reggelre megszűnik. Az északnyugati, nyugati szél időnként megerősödik, az Észak-Dunántúlon akár viharossá is fokozódhat. Emellett zivatarok környezetében is lehetnek viharos széllökések.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 21 fok között alakul. Hétfőn egy újabb hidegfront éri el az országot, és az enyhe időjárás-változás kellemetlen panaszokat okozhat a frontérzékenyek körében.