Koronavírus: felfüggesztik a halasztható műtéteket

Elrendelte a halasztható műtétek felfüggesztését keddtől Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere.

A betegek számának emelkedése miatt Kásler Miklós utasítást adott ki valamennyi aktív fekvőbeteg ellátást nyújtó egészségügyi intézmény és az Országos Mentőszolgálat vezetőjének. Ebben elrendelte a halasztható műtétek - ideértve az egynapos sebészetet is - felfüggesztését keddtől, és szinte minden kórházat kijelölt a koronavírusos betegek ellátására. A kijelölés nem vonatkozik a korábbi miniszteri utasítás alapján mentesített intézményekre.

Csak a legsürgősebb eseteket látnák el

A beavatkozások felfüggesztése alól kivételt képeznek a sürgősségi ellátások, amelyek nélkül a beteg közvetlen életveszélybe kerülne, illetve súlyos vagy maradandó egészségkárosodást szenvedne. Továbbra is el kell végezni valamennyi onkológiai ellátást, a szervezett onkológiai szűrővizsgálatokat, a szakmai kollégium ajánlása szerinti kardiológiai ellátásokat, valamint biztosítani kell az asszisztált reprodukciós eljárások zavartalan működését is. Transzplantációt is lehet végezni a járványügyi óvintézkedések szigorú betartása mellett - áll a közleményben.

Szinte minden kórház COVID-kórház lesz. Fotónk illusztráció, forrás: Getty Images
Szinte minden kórház COVID-kórház lesz. Fotónk illusztráció, forrás: Getty Images

A miniszteri utasítás szerint valamennyi közfinanszírozott, aktív fekvőbeteg-ellátást nyújtó egészségügyi intézmény - kivéve a korábban mentesítetteket - köteles ellátni a középsúlyos és súlyos, igazolt COVID-fertőzött, valamint gyanús betegeket. Ennek érdekében az intézmények hétfőtől kötelesek elkülöníteni a COVID-betegek ellátására a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) által finanszírozott összes ágyuk 40 százalékát, további 7 százalékát pedig lélegeztetésre alkalmas ágyként kötelesek a COVID-fertőzöttek ellátására biztosítani - írták.

A pontos ágyszámokat intézményenként az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térben (EESZT) rögzítik. Az utasítás meghatározza azt is, hogy mely szolgáltatók kötelesek ellátni a COVID-beteg gyermekeket, az intenzív ellátást igénylő koraszülötteket , valamint a művesekezelésre szoruló, szoros kontaktnak számító, gyanús vagy fertőzött betegeket.

Az utasítás meghatározza, hogy a fekvőbeteg-intézetek koronavírus-fertőzés gyanúja esetén a beteget megfelelően izolálják és végezzenek antigén gyorstesztet. Pozitív eredmény esetén a beteg az igazolt betegekkel közös szobába helyezhető. Negatív eredmény esetén PCR-mintavétel is szükséges.

A COVID-gyanús és igazolt betegek betegútját az Országos Mentőszolgálat koordinálja. Az igazolt COVID-fertőzött, de tünet- és panaszmentes, valamint az enyhe és mérsékelt tüneteket mutató betegek otthonukban maradnak, illetve otthonukba bocsáthatók. Esetükben javasolt a napi háziorvosi konzultáció - közölte a minisztérium.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fahéj
Nem hinnénk, de ezt teszi a fahéj a szervezetünkkel
kakukkfű
Nem hinnénk, de ezt teszi a kakukkfű a szervezetünkkel – Minden konyhában ott lenne a helye
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +4 °C

Nyugat felől változó vastagságú fátyolfelhőzet érkezik fölénk, csapadék nem lesz. Fokozatosan mérséklődik, gyengül a légmozgás.A minimum-hőmérséklet általában 0 és +5 fok között alakul, de a kevésbé felhős, szélcsendes részeken 0 fok alá is hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő helyeken kissé enyhébb lehet a reggel. Ezen a napon egyértelműen hidegfronti hatás érvényesül, amely jelentős terhelést róhat a szervezetre.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről az emberi szerveket? – Teszteld az anatómiai tudásod! Mennyire vagy jártas az anatómiában? Felismernéd képek és pozíciójuk alapján az emberi belső szerveket? Tedd próbára tudásod kvízünk segítségével!
kvíz
„Gyakran vagyok szomjas. Betegséget jelezhet?” – Teszteld magad tünetkvízünkben! Teszteld magad: te mindig tudod, mikor kell orvoshoz fordulni?