Világbajnok látogatta meg a gyógyuló gyerekeket

Egy amerikai ökölvívó járt a Bethesda Gyermekkórházba, és egyes ott lábadozó kis betegekkel össze is barátkozott.

„Miben hasonlít egy nehézsúlyú világbajnok bokszoló és egy kórházban gyógyuló kisgyerek? Mindketten erősek és képesek egy erőt próbáló helyzetben is győzni!” – olvasható a Bethesda Gyermekkórház friss Facebook-posztjában. A bejegyzésben egy emlékezetes találkozásról is beszámoltak.

„Először nem is mert odamenni a hatalmas emberhez”

A kórház egyik betege, Gergő magas vérnyomás miatt töltött az intézményben két napot. Így pont tudott találkozni az éppen ott járó profi amerikai ökölvívóval, Evander Holyfielddel.

Gergő, aki először nem is mert odamenni a hatalmas emberhez, végül összebarátkozott vele, felpróbálhatta a bokszkesztyűjét, sőt még autogramot is kapott tőle” – írták.

Az aláírás alatti „krikszkraksz”-ról pedig azt írták: Gergő édesapja jött rá, hogy egy bibliai igére utal. Pál levele a filippiekhez 4.13: „Mindenre van erőm Krisztusban, aki megerősít engem”. A kórház arra is kitért, hogy hamarosan arról is bővebb tájékoztatást adnak majd, hogy pontosan miért is járt náluk bokszlegenda.

Kiemelt képünk forrása: Bethesda Gyermekkórház / Facebook

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.