Veszélyes! Félreértik a gyerekgyógyszerek használati utasításait!

A gyermekek számára készült vény nélkül kapható megfázás elleni gyógyszerek címkéi gyakran összezavarják az amerikai szülőket - derült ki egy új tanulmányból. A kutatók szerint egyszerűbb nyelvezettel és érthetőbb ábrákkal kellene segíteni a szerek kiválasztását és használatát.

2007-ben az FDA, az amerikai Gyógyszer- és Élelmiszerengedélyezési Hivatal azt javasolta a gyártóknak, távolítsanak el minden olyan szert, amit két év alatti gyermekeknek szántak, illetve változtassák meg a címkéket. A 4 évesnél idősebbeknek szánt gyógyszerek címkéinek vizsgálatára Dr. Russell Rothman, a Vanderbilt Egyetem Egészségügyi Központjának belgyógyász és gyermekgyógyász docense csapatával 182 szülőt kért meg négy vény nélkül kapható megfázás és köhögés elleni szer címkéjének értelmezésére.

Valamennyi terméket kivontak annak idején a piacról, mivel címkéje szerint 2 éves gyerekek esetében az orvos tanácsát kellett volna kikérni. A szülők 86 százaléka ezt úgy értelmezte, hogy a szer adható 2 év alattiaknak, több mint 50 százalékuk pedig egyből adta volna egy 13 hónapos náthás babának. A szülők azt mondták, összezavarta őket a babák, mackók és a "kisgyermekeknek" szó, a gyengébb matekosoknak az adagolás is gondot okozott.

Rothman szerint tovább kellene javítani a címkéken, mellőzni a félrevezető képeket, egyszerűbb nyelvezetet, feltűnőbb figyelmeztetéseket kellene használni. Emellett nem bizonyított, hogy 6 év alattiakban hatékonyak ezek a készítmények, ezért óvatosan kell őket alkalmazni, főként a kombinált szereket.

Dr. Michael G. Spigarelli, a Cincinnati Gyermekkórház gyermekgyógyász és belgyógyász docense azonban megkérdőjelezi az eredmények aktualitását. "Az új csomagolásokon már nem áll az, hogy "gyermekgyógyászok által javasolt" vagy hogy "konzultáljon orvosával"." A címkéknek érthetőnek és őszintének kell lenniük, nem a gyártók felelőssége miatt, hanem az emberek érdekében.

A tanulmány a Pediatrics folyóirat júniusi számában olvasható.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
testmozgás 50 felett
Edzés 50 felett: ez a gyakorlat szinte kötelező – Ingyen van, mégis sok izmot megmozgat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +5 °C
Minimum: +1 °C

Döntően erősen felhős vagy borult, többfelé párás, helyenként ködös időre számíthatunk. Szitálás, gyenge eső időszakos jelleggel több helyen előfordulhat. A keleti, délkeleti szelet élénk, néhol erős lökések kísérhetik.Késő este jobbára 0, +7 fok várható, míg a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +5 fok között alakul. A hőmérséklet emelkedése miatt a melegfrontra érzékenyek tapasztalhatnak kellemetlen tüneteket.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!
kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!