Váratlanul leváltottak két tucat kórházigazgatót

Kórházigazgatókat mentett fel a belügyminiszter, illetve a megbízott országos kórház-főigazgató.

Pintér Sándor belügyminiszter december 31-ei hatállyal, érdemeik elismerése mellett két országos intézet és öt megyei kórház főigazgatójának magasabb vezetői kinevezését vonta vissza, arra figyelemmel, hogy betöltötték 65. életévüket. A megbízott országos kórház-főigazgató ezzel egyidejűleg tíz városi kórház főigazgatójának kinevezését vonta vissza. Az érintettek szakmai munkájuk elismeréseként kitüntetésben részesülnek a Belügyminisztérium (BM) tájékoztatása szerint.

Ugyancsak december 31-ei hatállyal a belügyminiszter további két megyei kórház főigazgatójának, a megbízott országos kórház-főigazgató pedig öt városi kórház főigazgatójának felmentéséről döntött. „Az érintettek végzettségüknek megfelelő munkakörben történő továbbfoglalkoztatása biztosított. Az új főigazgatók kinevezéséig az intézmények vezetését a szervezetszerű helyettesek látják el” – olvasható a BM csütörtöki közleményében.

A BM nem közölte tételesen a leváltott kórházigazgatók névsorát. Ugyanakkor a Népszava saját értesülései alapján részletesen beszámolt az érintettek köréről csütörtök éjszaka.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 23 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.