Váratlan fronton támadt az idősekre a koronavírus

Emelkedett Magyarországon 2022-ben a hosszú ideje fennálló betegséggel élők aránya, a 65 év felettiek körében pedig 2019 óta töretlenül növekszik a számuk: friss adatok alapján 2022-ben ebben a korosztályban 78 százalékuk érintett. Ez Európán belül a harmadik legrosszabb eredmény a Pénzcentrum elemzése szerint, és erről is a koronavírus tehet.

Nem újdonság, hogy Magyarország rosszul teljesít az egészségügyi statisztikákban, az Eurostat friss adatai alapján pedig ez nem is változott a krónikus betegségeket és állandósult egészségügyi problémákat tekintve. Európai összevetésben a magyarok körében magas a hosszú ideje fennálló betegséggel, egészségügyi problémával élők aránya: a hetedik legrosszabb arányt mutatjuk fel a vizsgált országok közül a kontinensen. A sor elején a finnek állnak – járt utána a Pénzcentrum. Itt a felnőtt lakosság 53 százaléka szenved hosszú ideje fennálló egészségügyi gondoktól. Az észtek, portugálok, svédek, lettek és franciák körében is 40 százaléknál magasabb ez az arány. Magyarországon a 16 éven felüli lakosság 39,3 százalékát érinti a probléma, míg az EU-átlag 36,1 százalék. 

Az idősödő korosztály helyzetét vizsgálva látható, hogy a magyar idősek közül tízből nyolcan élnek együtt valamilyen hosszú ideje fennálló betegséggel. Ez rendkívül magas arány, Európában a harmadik legrosszabb, csak Ciprus és Észtország előzi meg hazánkat. 

krónikus beteg, idős, öreg
A koronavírusjárvány megtette hatását: megugrott a krónikus betegséggel élő idősek száma. Fotó: Getty Images

A javulás valóban az?

A KSH adatbázisa alapján is jelentősen csökkent a krónikus betegek aránya a magyar népesség körében 2021-ben, azonban ezt nem tekinthetjük javulásnak. Sokkal inkább arról van szó, hogy a krónikus betegek körében jelentősebb volt a halálozási arány a járvány következtében. Amikor tehát visszaesésről beszélünk, akkor a statisztikák mögött inkább az áll, hogy sok krónikus beteg – akik a veszélyeztettebb csoporthoz is tartoztak – elhunyt a járvány alatt, emiatt csökkenhetett jelentősen a teljes lakossághoz viszonyított arányuk. Továbbá már az is tudható, hogy a koronavírus okozta bezárkózás, a vizsgálatok halasztása feltáratlanul hagyott rengeteg betegséget, hiszen a betegek nem jutottak el vele az orvoshoz, így nem is diagnosztizálták őket. Ezek tükrében érdemes látni a 2022-re történt emelkedést is a hosszú ideje fennálló betegséggel élők arányában.

Pénzcentrum online kutatást végzett, melynek célja az volt, hogy felmérje a magyar nyugdíjasok anyagi helyzetének, egészségi állapotának helyzetét. A felmérésre kapott válaszok alapján egyértelmű, hogy a nyugdíjasok helyzete Magyarországon tovább romlott: amíg 2022-ben még minden hatodik magyar nyugdíjasnak okozott problémát a mindennapokban a rossz egészségi állapota, ez az arány 2023 elejére csaknem 20 százalékra nőtt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen vagy derült, napos, száraz időben lesz részünk. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre több helyen élénk, az északkeleti megyékben olykor erős lökések is kísérhetik. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.