Új jogszabály segíthet elkerülni a csecsemőgyilkosságokat

Egy hétfőn kiadott kormányhatározat megkönnyítené a jövőben, hogy az anyák lemondjanak gyermekükről a kórházban.

Feltételek meghatározása nélkül kérhetné bármely anya adatai titkos kezelését gyermeke születésekor az egészségügyi intézményben, a kórház szülészeti osztályán, hasonlóan az inkubátorba helyezés eseteihez. Ennek jogszabályi hátterét köteles kidolgozni a kultúráért és innovációért felelős miniszter és a belügyminiszter egy, a Magyar Közlönyben hétfőn megjelent kormányhatározat alapján – szúrta ki a 444. Ha az anya a gyerek hathetes koráig nem vonja vissza kérelmét, valamint az apa sem jelentkezik érte, akkor a gyermek automatikusan örökbe fogadhatóvá válik. Mindazonáltal a gyerek vérségi származás megismeréséhez fűződő joga csak a szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan korlátozható.

Mint azt a 444 írja, nemzetközi tapasztalatok alapján az anonim szülés lehetősége elősegítheti a csecsemőgyilkosságok számának csökkenését. Idén szeptemberben bejárta a hazai sajtót a hír, hogy egy egészséges újszülöttet hagytak a kecskeméti Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház előtt. Noha a kórházban évek óta működik csecsemőmentő inkubátor, a gyereket mégis egy lepedőbe csavarva a földön hagyták az intézmény bejárata előtt. Végül egy közelben működő pékség dolgozói vették észre a kicsit hajnali négy óra körül. Ők értesítették a kórház munkatársait.

Borítókép: MTI/Balogh Zoltán

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

szemproblémák
Apró pöttyöket vagy úszó szálakat látsz a szemed előtt? Ez állhat a háttérben
elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
fahéj
Ez a kedvelt ízesítő többet árthat, mint használ
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +1 °C

Északnyugat felől tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, mely az éjszaka második felében az Északnyugat-Dunántúlon átmenetelileg szakadozhat, vékonyodhat. Helyenként - többnyire kisebb - eső, zápor kialakulhat. A keleti, délkeleti tájakat leszámítva többfelé kísérhetik élénk lökések az északnyugati, északi szelet.Késő este többnyire 3 és 9 közötti értékek várhatók.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 2 és 7 fok között várható, de a szélvédett fagyzugokban 0 fok alá is hűlhet a levegő. Ma változékony, szeles idő várható záporokkal, miközben az orvosmeteorológiai helyzet viszonylag kedvező marad.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!