Túlsúly is okozhatja a gyerekek gerinckárosodását

A gyermekkori túlsúly a gerinc korai degenerációját okozza - derült ki az Észak Amerikai Radiológus Társaság éves találkozóján bemutatott tanulmányból.

"Ez az első tanulmány, ami kimutatta a BMI és a porckorong-betegségek összefüggését gyermekekben" - számolt be a tanulmány vezető szerzője, Dr. Judah G. Burns, a New York-i Montefiore Gyermekkórház ösztöndíjas neuroradiológusa.

Dr. Burns és munkatársai 188 12-20 éves, hátfájdalommal kezelt serdülő gerincéről készült MR-felvételeket elemezte ki. A traumát és egyéb magától értetődően hátfájdalmat okozó kórállapotokat kizártak a tanulmányból.

Az elemzés felfedte, hogy a vizsgált alanyok közül 98 (52,1 százalék) esetén volt rendellenesség az alsó hát-, illetve a lágyékcsigolyák tájékán. A legtöbb rendellenesség a porckorongokat érintette (porckorongsérv), ennek során a megrepedő korongból kiáramló szivacsos anyag nyomja az idegeket, ami fájdalmat és gyengeséget okoz.

"Gyermekek esetén a hátfájdalmat általában izommerevségnek vagy rándulásnak tulajdonítják. Feltételezik, hogy porckorongsérv gyermekekben nem alakul ki, azonban tapasztalatom szerint ez nem így van" - mondta Dr. Burns.

A vizsgált 188 gyermekből 106 tartozott a BMI tartomány felső egynegyedébe (75-ös percentilis felett). Közülük 37 (68,5 százalék) esetében találtak gerincoszlopot érintő betegséget. A maradék 52 beteg az alsó háromnegyedbe tartozott, közülük csak 18 (34,6 százalék) esetén volt rendellenesség az MR-en.

"Megállapíthatjuk a tendenciát, miszerint a magasabb BMI növeli a gerincoszlop rendellenességeinek előfordulását" - mondta Dr. Burns. - "A hátfájdalom jelentős felnőttkori közegészségügyi probléma, ami befolyásolja az életminőséget, a munkakészséget, ennek pedig gazdasági vonzatai vannak."

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
így hat a kávé a szívre
Ha így iszod a kávét, az a legrosszabb verzió
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +5 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult idő várható országszerte időszakos (saras) esővel, de az Északi-középhegységben kezdetben még előfordulhat néhol ónos eső, fagyott eső. Estére dél felől nagyobb területen szűnik a csapadék. Többfelé megélénkül, néhol megerősödik a keleties, illetve délies szél. A csúcsérték az ország északi kétharmadán általában 1 és 6, délebbre többnyire 7 és 12 fok között valószínű. A hőmérséklet emelkedése miatt a melegfrontra érzékenyek tapasztalhatnak kellemetlen tüneteket.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!
kvíz
Te tudtad? 5 dolog, amit a legtöbben nem gondolnának az időjárási frontokról Az időjárási frontok valóban meg tudják viselni az ember szervezetét. Kvízünkből megtudhatod, hogyan hathatnak rád.