Több mint félezer ember sétált a diabéteszért

Idén negyedik alkalommal rendezte meg az Egy csepp figyelem Alapítvány az Egy csepp Világnapot a SYMA csarnokban, amelyen csaknem nyolcezer ember vett részt. Az Erős Antónia által létrehozott alapítvány ingyenes családi egészségnapján csaknem húszféle egészségügyi szűrés várta az érdeklődőket, akik közül legalább háromezren megmérették a vércukorszintjüket is. A látogatók 5-6 százalékról derült ki, hogy emelkedett a vércukorszintje. Emellett koleszterin-, és vérnyomásmérés, haj- és bőrvizsgálat, testösszetétel monitorozás, hallásvizsgálat és látásellenőrzés is volt.

A rendezvény célja az egészséges életmódra és a szűrések fontosságára való felhívás.

Az idei Egy csepp Világnapnak több újdonsága is volt: itt vezetett műsort újra együtt az ikrei születése után visszatérő Erős Antónia és Szellő István, az idei évben volt először színházi előadás a színpadon "Gulliver a törpék országában" címmel a Nemzeti Táncszínház és a Madách Musical Tánciskola előadásában, valamint első ízben véradáson is részt vehettek a segíteni vágyók.

Az Alapítvány idén is száz középiskolának adományozott vércukormérőt, és bejelentették, hogy folytatják a patikai programokat is, amelyekben már több mint 800 narancssárga felkiáltójeles gyógyszertár vesz részt. A 2005-ben indított patikai programokban bárki megméretheti vércukorszintjét, vérnyomását és koleszterinszintjét a narancssárga felkiáltójeles patikákban.

Az alapító, Erős Antónia azt ígérte, hogy az Egy csepp figyelem Alapítvány mindent megtesz azért, hogy egy év múlva 2010. november 14-én ismét megrendezhessék az Egy csepp Világnapot még több programmal és újdonsággal, amelyek a mostaninál is nagyobb tömeget vonzanak majd.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
így hat a kávé a szívre
Ha így iszod a kávét, az a legrosszabb verzió
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +5 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult idő várható országszerte időszakos (saras) esővel, de az Északi-középhegységben kezdetben még előfordulhat néhol ónos eső, fagyott eső. Estére dél felől nagyobb területen szűnik a csapadék. Többfelé megélénkül, néhol megerősödik a keleties, illetve délies szél. A csúcsérték az ország északi kétharmadán általában 1 és 6, délebbre többnyire 7 és 12 fok között valószínű. A hőmérséklet emelkedése miatt a melegfrontra érzékenyek tapasztalhatnak kellemetlen tüneteket.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!
kvíz
Te tudtad? 5 dolog, amit a legtöbben nem gondolnának az időjárási frontokról Az időjárási frontok valóban meg tudják viselni az ember szervezetét. Kvízünkből megtudhatod, hogyan hathatnak rád.