Több ezren döntöttek le tabukat!

A problémák elhallgatása nem azért van, mert szeretünk titkolózni, sokkal inkább a méltóság megőrzése miatt nem beszélünk egyes dolgokról - mondta Réz András, aki a Fontana Nap rendezvényén a tabuk ledöntéséről beszélt. A több százezer nő életét megkeserítő vizelettartási és -ürítési problémával küszködők bátorítására rendezett városligeti eseményen neves szakemberek, és több ezer érdeklődő beszélt tabuk nélkül a problémáról.

Réz András szerint a tabuk meglétének okozója a büszkeség rossz értelmezése is szerepet kaphat, amit az adott helyzetben még a gyógyulásuknál, az életüknél is fontosabbnak tartanak az emberek.

A rendezvényen Rusz Edit tartott előadást a teljes élet megéléséről. Minden embernek, minden nőnek joga van a teljes élet megéléséhez, 40 felett is. Még mindig tartja magát az a rossz gondolat, hogy a nők negyven éves koruk után már nem is igazán számítanak. Többek között az olyan félelmek miatt is, melyet az inkontinencia okoz. Mint a neves szexológus elmondta: "Ezt nem szabad engedni és tudni kell, a nők 40 felett is nők, sőt...!"

A rendezvény háziasszonya Endrei Judit volt, aki elmondta, fontosnak tartotta, hogy ezen a rendezvényen jelen legyen, hiszen itt egy nőket érintő problémáról van szó, amit első lépésként mi magunk, nők vagyunk képesek megoldani.

A Fontana Nap központi eseménye a Fontana Futás volt. A szervezők hangsúlyozták, nem futóversenyt kívántak szervezni, fontosabbnak gondolták hogy az érdeklődők együtt töltöttek egy fél napot. A futás előtt Monspart Sarolta átmozgató, bemelegítő tornát tartott, a maga kuncogtató, kacagtató módján, nem kímélve a rekeszizmokat sem.

A Fontana Napot másodjára rendezték meg, és a szervezők szerint egy igazán baráti, együttérző és segítő közösség jött össze.

A program szervezői, többek között az Inkontinencia Betegegyesület arra hívták fel a figyelmet, hogy beszélni kell a problémáról, azt felvállalni és szakorvoshoz kell fordulni.

A betegségben szenvedők kevesebb, mint 10 százaléka áll kezelés alatt. A kezelt betegek többsége gyógyászati segédeszköznek minősülő higiéniás betétet használ, amely korlátok közé szorítja használóját mindennapi tevékenységei során. A rendezvényen tanácsot kaphattak különböző terápiákról, műtétről, gyógyszeres kezelésről, valamint konzervatív módszerekről.

Az esetek egy része eredményesen kezelhető a legújabb gyógyszerekkel, minimális mellékhatások mellett. A cél minden esetben az életminőség javítása és az önbecsülés helyreállítása. Ehhez a gyógyszeres kezelés mellett szükség lehet pszichoterápiás kezelésre is. A betegség kezeléséhez, a tabu ledöntéséhez türelemre van szükség a betegek részéről.

Népszerű volt az ingyenes tanácsadás, felvilágosítás, intimtorna, kiállítás, sokan beszélgethettek orvosokkal, szakemberekkel. Nőgyógyászok, urológusok válaszoltak a személyes, kényesnek tartott kérdésekre.

A Fontana Nap záróeseményeként Mary Zsuzsi lépett a jelenlévők elé, aki remek hangulatot varázsolt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

A felhőzet fokozatosan csökken, szakadozik, de maradhatnak felhősebb körzetek is. Csapadék nem várható. Az északkeleti, északi szél veszít erejéből.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -2 és +3 fok között várható, de a szélvédett fagyzugokban ennél hidegebb, a belvárosi, tóparti részeken enyhébb is lehet a hajnal. A szerdán térségünkbe érkezett hidegfront orvosmeteorológiai hatása csütörtökön is érezhető marad, de fokozatosan gyengül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!