Több mint egymillió forintot kaptak fiatal gyermekegészségügyi szakdolgozók

Nővért, gyermekklinikai szakpszichológust és neuropszichológust is támogat idén a K&H gyógyvarázs jövő gyógyítói díj.

A K&H gyógyvarázs jövő gyógyítói díjakat 2023 óta adják át azoknak a fiatal orvosoknak és rezidenseknek, akik elkötelezetten dolgoznak a gyermekegészségügyben. Az idei év újdonsága, hogy a pénzintézet a szakdolgozók számára is megnyitotta az elismerés lehetőségét. Az új kategória létjogosultságát jól mutatja, hogy a közel 50 pályázóból erre érkezett a legtöbb jelentkezés – talán nem véletlenül, hiszen az ő munkájukról sokszor kevesebb szó esik, pedig nélkülözhetetlenek a kis betegek gyógyulásához.

Szakdolgozók munkáját ismerték el

K&H gyógyvarázs jövő gyógyítói díj szakdolgozói kategória nyertesei 2025
Fotó: K&H gyógyvarázs jövő gyógyítói díj

A K&H gyógyvarázs jövő gyógyítói díj szakmai zsűrije Molnár Anettet hirdette ki az egyik győztesként, aki nővérként dolgozik. A gyermekmentésben aktívan közreműködő szakember mindig igyekszik pozitív maradni: egyik nap kenguruztatva dédelgeti a koraszülött babákat, máskor fájdalommentes technikával vesz vért a kisgyermekektől, és akkor is helytáll, amikor egy mindössze 500 grammos újszülött életéért küzdenek.

A másik díjazott Bácskai Ágnes gyermekklinikai szakpszichológus, aki szerint munkájában maga a kapcsolat jelenti a gyógyító erőt. Számára ez szívből jövő küldetés, minden egyes felszabadult mosoly, minden apró változás azt igazolja vissza, hogy érdemes nap mint nap ott állni a beteg gyermekek és családjaik mellett, segíteni nekik, hogy könnyebben viseljék a betegség okozta mentális terheket.

A HVG médiakülöndíját pedig Kóber Gergő neuropszichológiai szakpszichológus kapta. Szerinte a gyógyítás akkor lehet igazán eredményes, ha a tudomány eredményeinek alkalmazása emberséggel párosul. Olyan vizsgálatokat végez, amelyek rövid ideig tartanak, természetes közegben zajlanak, nem okoznak kellemetlenséget a gyermeknek, és amelyeknél a szülők is jelen lehetnek, így csökkentve a kicsik szorongását.

„A fenntarthatóság a K&H-nál már jó ideje nemcsak a környezeti hatások csökkentésére korlátozódik, hanem aktívan felelősséget vállalunk a társadalmunkért. Ezért hoztuk létre 2023-ban, a K&H gyógyvarázs huszadik évfordulója alkalmából a K&H jövő gyógyítói díjat, amellyel kifejezetten olyan fiatal, 40 év alatti gyermekorvosokat vagy annak készülő rezidenseket kívántunk pénzjutalomban részesíteni, akik nem csak kiemelkedő szaktudással és innovatív módszerekkel, hanem szívvel-lélekkel is gyógyítanak. Idén úgy döntöttünk, hogy az orvosok mellett a szakdolgozókra is kiterjesztjük a pályázatot, hiszen az ő munkájuk is elengedhetetlen ebben a folyamatban. Felhívásunkra kórházban dolgozó és kórházon kívüli munkát végző kategóriában nyújthatták be jelentkezésüket a 40 év alatti gyermekgyógyászati szakdolgozók. A szakdolgozók hozzáállásának köszönhetően is a kicsik kevesebb fájdalmat, félelmet élnek át, gyorsabban épülhetnek fel, és mielőbb visszatérhetnek a teljes, örömteli élethez. Nem kérdés, hogy a jövő gyógyítói elnevezés rájuk éppúgy vonatkozik, mint a gyermekorvosokra” – mondta el Suba Levente, a K&H fenntarthatósági vezetője.

Indul a szavazás a házi és kórházi gyermekorvosokra

Az egymillió forintos anyagi elismeréssel, valamint 300 ezer forint értékű szakmai továbbképzési támogatással járó K&H gyógyvarázs jövő gyógyítói díjat a szakmán kívül a közönség is odaítélheti három szakembernek. Decembertől indul a szavazás a házi és kórházi gyermekorvosok közé tartozó jelöltek bemutatásával. Az év végéig 8 jelöltre lehet majd szavazni a gyogyvarazs.kh.hu oldalon, akik közül végül a kategóriájában legtöbb voksot gyűjtő 3 fiatal gyermekgyógyító kapja az elismerést és az ezzel járó 1,3 millió forintot.


ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

A délnyugati határ mentén napközben vékonyodik, és déli irányba levonul a felhőzet. Máshol többnyire napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, de a gomolyok időszakosan jobban összeállhatnak. Kisebb eső, zápor főképp a délnyugati határ mentén előfordulhat, másutt kicsi a csapadék esélye. Erős, estétől néhol akár viharos lökések is kísérhetik az északkeleti szelet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között várható. Késő estére 6 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.
kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.