Tévedés, hogy a vízben nem oldható rostok hasznosak a beleknek!

Nagyanyáink tévedtek: a vízben nem oldható rostok, mint például a búzakorpa nemcsak hogy nem nyugtatják meg az érzékeny beleket, de még rontanak is a helyzeten - derült ki egy pénteken közzétett tanulmányból.

Míg a vízoldékony korpák, például az útifűé enyhítik a bélgyulladást, az oldhatatlan fajták nem úgy működnek, ahogyan várnánk. A korpa a magok legkülső, kemény rétege. Az útifű (Plantago ovata) szá

Emésztés mos vény nélkül kapható hashajtó alkotórésze. Az irritábilis bél szindróma (IBS) körülbelül a népesség 10 százalékát érinti, jellegzetes tünetei a hasi fájdalom és a rendszertelen székletürítés. Számos országban az orvosok oldhatatlan rostok formájában javasolják a napi rostbevitelt, azonban eddig nem végeztek szigorú vizsgálatot annak feltárására, hogy ez a módszer valóban működőképes-e.

A holland Egyetemi Kutatóközpont munkatársai Rene Bijkerk vezetésével klinikai vizsgálat keretében jártak ennek utána. 275 pácienst osztottak három csoportba, minden csoport más étrendkiegészítőt kapott 12 héten át. Az első csoport naponta kétszer fogyasztott 10 gramm korpát, a második ugyanennyi útifűkorpát, amely vízben zselészerű anyagot képez. A harmadik csoport a rostot nem tartalmazó rizslisztből álló placebót kapott. A résztvevők között hat színes bőrű volt, és a teljes létszám több mint háromnegyedét nők tették ki - az IBS náluk sokkal gyakrabban fordul elő, mint a férfiaknál.

A betegeknél vagy két éven belül állították fel az IBS diagnózisát, vagy megfeleltek a krónikus bélbetegség kritériumainak. A tünetek súlyosságát egy standardizált skálán mérték, és kiderült, hogy az útifűkorpa már egy hónap alatt kifejtette hatását, három hónap elteltével pedig 90 ponttal csökkentette a betegség súlyosságát (ez a korpa-csoportban 58, a placebo-csoportban 49 pont volt). A korpa- és a rizsliszt (placebo)-csoport közti különbséget statisztikailag nem jelentősnek értékelték.

"A korpa fogyasztása nem járt klinikailag releváns előnyökkel, és számos beteg nem is tudta tolerálni" - írták a kutatók a British Medical Journalban megjelent cikkben. "Ronthatja az irritábilis bél szindróma tüneteit, fogyasztását és csak óvatosan szabadna javasolni." Korábbi kutatások már összefüggésbe hozták a vízoldékony rostokat az egészséges koleszterinszinttel és a vércukorszont jobb szabályozásával. Vízoldékony rostokat tartalmaz az útifűkorpa, az árpa, a zab, a lencse, a zöldségek és a gyümölcsök.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
így hat a kávé a szívre
Ha így iszod a kávét, az a legrosszabb verzió
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +2 °C
Minimum: -2 °C

Jobbára borult idő várható. Az északkelet felé haladó csapadékzóna leginkább a Dunától keletre fekvő területeket érinti: északi oldalán kezdetben havazásra kell számítani, az Északi-középhegység tágabb környezetében az esti órákig kitartóan havazhat. Ezzel párhuzamosan azonban délnyugat, dél felől egyre többfelé ónos esőbe, fagyott esőbe, majd egyre inkább esőbe vált a halmazállapot. A délkeleti, keleti szél nagyobb területen lehet élénk, az Észak-Dunántúlon erős lökések is előfordulhatnak.Tovább enyhül az idő, késő este többnyire -1 és +6 fok közötti értékek valószínűek. Az orvosmeteorológiai helyzetet melegfronti hatás határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!
kvíz
Te tudtad? 5 dolog, amit a legtöbben nem gondolnának az időjárási frontokról Az időjárási frontok valóban meg tudják viselni az ember szervezetét. Kvízünkből megtudhatod, hogyan hathatnak rád.