Testedzés két tablettában

Amerikai kutatók futóegereket vizsgáltak genetikailag, és két olyan tablettát is felfedeztek, amelyek befolyásolják a teljesítményt, sőt azt is képesek kiszűrni, ha sportolók hasonló szerekkel próbálkoznának.Az előállított gyógyszerek a testedzés előnyeit képesek reprodukálni: segítik a sejteket, hogy jobban égessék a zsírt, és fokozzák a kitartást - mondta el Ronald Evans, a Howard Hughes Medical Institute (Salk Institute for Biological Studies, Kalifornia) kutatója.

Evans és kollégái arról számoltak be a Cell csütörtöki számában, hogy a tabletták közül az egyik segíthet az embereknek abban, hogy fokozzák teljesítményüket, míg a másik inkább azoknak lehet hasznos, akik a fotelben ülve tervezgetik, hogy egy nap majd elkezdik az edzést.

“Ha szeretnek edzeni, akkor boldogok lesznek a teljesítmény növekedésétől, Ha pedig nem szeretnek edzeni, akkor annak fognak örülni, hogy a testedzés előnyeit egy tablettában élvezhetik." - mondták el a kutatók, akik 2004-ben a PPAR-delta szabályozó gén módosításával genetikailag vizsgáltak meg egereket. A génmódosított egerek kétszer olyan gyorsan futottak, mint a normál egerek, és soványak maradtak akkor is, amikor magas zsírtartalmú ételeket kaptak.

Evansék kísérletük során ezután a GW1516 többkomponensű vegyületet alkalmazták - amelyet az elhízás és a cukorbetegség elleni gyógyszerként ismernek -, és kiderült: ha az egereket az új gyógyszeres kezelés mellett még edzik is, akkor azok az egerek, amelyek a kísérlet alatt a GW1516-t is kapták, 68 százalékkal tovább voltak képesek futni, mint társaik.

A másik tabletta hatóanyaga az AICAR, amely az AMPK hatását imitálja: az AMPK felelős az élőlények és a sejtek anyagcseréjéért. Az AMPK aktivitását utánozva a gyógyszer úgy hat, mintha a szervezet zsírt égetne. A ksíérlet során bebizonyosodot,, hogy azok az egerek, akik ezt a fajta gyógyszert kapták, 4 hét után olyan tüneteket mutattak, mintha testmozgást végeztek volna.

A kutatók szerint ezek a gyógyszerek rengeteg ember számára lehetnek hasznosak, hiszen nagyon kevesen vannak, akik az ajánlott napi 40-60 perces testedzést elvégzik. Ha hozzájutnának egy olyan szerhez, amely mesterségesen utánozza a testedzés hatásait, az nagyban növelné a végzett mozgás hatékonyságát.

A gyógyszerek egyelőre ksíérleti jellegűek, Evans és kollégági nem működnek együtt egyetlen gyógyszercéggel sem. Ám a GW1516 kémiai szerkezete igen egyszerű, könnyen előállítható. A kutatók mindenesetre olyan teszteket is készítettek, amleyek kimutatják a gyógyszerek hatását a vérből és a vizeletből. A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökséggel együttműködve fejlesztették ki a tesztet - talán már alkalmazni is fogják a 2008-as olimpiai játékokon.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

A napsütés mellett erőteljes gomolyfelhő-képződés várható, a gomolyfelhők erősen felhős időszakokat is okoznak. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti szél veszít erejéből, de még többfelé lesz élénk.Késő estére 2 és 8 fok közé hűl le a levegő. A szerdán térségünkbe érkezett hidegfront orvosmeteorológiai hatása csütörtökön is érezhető marad, de fokozatosan gyengül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!