Szűrővizsgálatot ajándékba?

Daganatos megbetegedések tekintetében hosszú ideje negatív rekorder Magyarország, a legtöbb életet a tüdőrák, a vastag- és végbélrák, illetve az emlőrák követeli. A korai diagnózis ezeknél a betegségeknél elengedhetetlen, szerencsére azonban nő a szűrővizsgálatok népszerűsége.

A daganatos megbetegedések a 21. század egyik legnagyobb egészségügyi kihívását jelentik világszerte, hazánk ráadásul az egyik legsúlyosabban érintett országok egyike. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet ( OECD ) adatai szerint Magyarországon a legmagasabb a daganatos megbetegedések okozta halálozási arány egész Európában. Férfiak esetében a tüdőrák , illetve vastag- és végbélrák, nőknél pedig az emlőrák követeli a legtöbb életet, és a statisztikákat még az innovatív egészségügyi fejlesztések és a diagnosztikai módszerek rohamos fejlődése sem képes kellő mértékben javítani. Az egyik legnagyobb gond, hogy az orvoshoz későn jut el a beteg, amikor a daganat már olyan előrehaladott stádiumba jutott, ami szűkíti a kezelési lehetőségeket.

A HáziPatika.com felméréséből kiderült, hogy a válaszadók közel negyedénél tártak fel a szűrővizsgálatok valamilyen egészségi problémát. Azaz aki nem vizsgáltatja ki magát rendszeresen, szinte orosz rulettet játszik az egészségével. Erről bővebben az alábbi cikkünkben írtunk!

Fontos a korai diagnózis

Emlőrák, tüdőrák, illetve vastagbélrák esetén kiemelten fontos a korai diagnózis, mellyel jó esélye van a betegnek a teljes felépülésre. Magyarországon a rossz egészségügyi mutatók ellenére is viszonylag kevés az országos szűrőprogramok száma (ennek egyike az OEP-finanszírozású emlőrák-program), a magánszférára így oroszlánrész hárul a feladatból. "Bár a statisztikák szerint sajnos még mindig nagyon rossz a helyzet itthon, mi úgy látjuk, hogy egyre több az egészségtudatos ember, aki tisztában van a megelőzés fontosságával. Összességében egyre többen keresik fel klinikáinkat is egy-egy szűrővizsgálat miatt" - mondta el Leitner György, az Affidea Diagnosztika vezérigazgatója.

A daganatos betegségek közül a nőknél az emlőrák követeli a legtöbb életet

A cég 1991-ben hozta létre első képalkotó diagnosztikai központját - akkor még Nemzetközi Egészségügyi Központ Kft. néven - az elmúlt 25 év alatt pedig az ország legnagyobb képalkotó diagnosztikai szolgáltatójává nőtte ki magát. A cég által kialakított szűrőcsomagok nem csak a páciens nemét és életkorát veszik figyelembe, de például azt is, hogy bizonyos káros szenvedélyek vagy életmódbeli sajátosságok miatt milyen daganattípusokra lehet hajlamos az adott személy.

Ajándék is lehet egy szűrővizsgálat

"Fontos, hogy időnként álljunk meg és gondolkodjunk el, hogy milyen az életritmusunk, a környezetünk, mik azok a hatások, amelyek veszélyeztethetik az egészségünket. Az autóját is elviszi az ember rendszeresen, bizonyos megtett kilométerenként a szervizbe, nem csak akkor, ha már alig fog a fék, vagy csöpög az olaj. Ugyanígy testünk számára is fontos a megelőzéshez időnként egy-egy ilyen állapotfelmérés" - hangsúlyozta Dr. Kardos Lilla. Az Affidea vezető orvosigazgatója szerint is egyre nő az érdeklődés a szűrővizsgálatok iránt, és szerencsére nem csak magunk, de környezetünk irányába is figyelmesebbek vagyunk.

Előfordult, hogy egy fiatalember a menyasszonyának rendelt szűrővizsgálatot születésnapi ajándékként, mert hasznosabbnak ítélte az ékszernél, utazásnál, vagy az ilyenkor szokásos ajándékoknál. Az orvosigazgató szerint fontos, hogy hosszú távú befektetésként gondoljunk az egészségünkre, amely a megfelelő életmód mellett busásan megtérül.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.