Sötétbe borul a föld?

Világméretű akciót szervezett a WWF (Természetvédelmi Világalap) március 29-én, helyi idő szerint este 8 órakor a világ számos városában kapcsolják le az áramot cégek és magánszemélyek, ezzel üzenve, hogy lehet és van is mit tenni a globális felmelegedés ellen.

A "Föld órája" kezdeményezés tavaly indul Sydneyben, akkor több mint 2 millió cég és háztartás kapcsolta le az áramot egy órára. Az önkéntes áramszünet több mint 10 százalékkal csökkentette Sydney energiafogyasztását erre az órára.

Idén a kampány világméretet öltött, a világ legnagyobb városai, például Dublin, Koppenhága, Toronto, Chicago, Melbourne, Tel Aviv, Manila, Bangkok, és számos kis település csatlakozik a megmozduláshoz, becslések szerint körülbelül 30 millióan vesznek részt a megmozduláson.

Magyarországon Budapest és Pécs jelezte hivatalosan a részvételt, és több hazai vállalat is részt vesz az akcióban.

Budapesten március 29-én este 8 órakor lekapcsolják a fővárosi díszkivilágítást, és csak egy óra múlva kapcsolják fel ismét.

A szervezők arra kérik a városok, települések vezetőit, cégeket és magánembereket, hogy csatlakozzanak a Föld órájához: kapcsoljanak ki minden olyan elektromos berendezést, amire nincs feltétlen szükségük.

A kezdeményezésről bővebben lehet olvasni a www.earthour.org oldalon, ahol nyomon követhető az akció, és meg lehet nézni, hogy kik csatlakoztak az akcióhoz.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
vércsoportok
Ez a legritkább vércsoport a világon – Nem véletlenül hívják aranyvérnek
halfogyasztás
Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
női anatómia
Meglepően sok nő nem tudja, hány testnyílása van odalent
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +4 °C

Zavartanul napos, száraz időre számíthatunk. A délkeleti szelet elsősorban az Észak-Dunántúlon kísérhetik élénk, Sopron környékén olykor erős lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 26 fok között várható, a nyugati országrészben lesz a legmelegebb.Késő estére 10 és 17 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat, így fronthatásra nem kell számítani, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!
kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!