Sokkoló fotóval! Hétkilós daganat van a lány arcán

A képen látható 7 kilós daganatot operálják le egy vietnami lány arcáról az Egyesült Államokban.

Az orvosok szerint valószínűleg ez az eddigi legnagyobb daganat ebből a tumorfajtából.

A 15 éves Dao Thi Lai arcának és nyakának jelentős részét fedi, már a lány látását, valamint torkát veszélyezteti.

Már a mindennapos tevékenységek, mint az evés, ivás, alvás és a séta is problémássá váltak számára. Állapotára felfigyelt a Nemzetközi Gyermekalapítvány is, mely jótékonysági pénzgyűjtő akciót szervezett a várhatóan 107 000 dolláros műtét költségeinek fedezésére.

"A műtét nélkül Lai élete tragikusan korán érne véget, mivel a gyorsan növő daganat végül megakadályozná a légzését" - mondta el Jesus Gomez, a Miami Egyetem Jackson Memorial Klinikai Központ arc-, állcsont- és szájsebésze, aki a műtétet végzi.

A daganat már Lai három éves kora óta nő. A fiatal lány annak reményében érkezett édesanyjával az Egyesült Államokba, hogy végre megszabadulhat arcát súlyosan elcsúfító, sőt most már az életét is veszélyeztető daganatától.

"A schwannoma daganatok nem számítanak az extrém ritka tumorféleségek közé. Lai tumorának mérete azonban valóban kivételes, lehetséges, hogy a valaha leírt legnagyobb" - mondta a sebész.

Szakértők szerint a schwannomák az idegeket burkoló szövetből kiinduló daganatok, melyek rendszerint nem rosszindulatúak, és eltávolításuk után ritkán újulnak ki.

A lány történetéről olvashatnak angolul a Nemzetközi Gyermekalapítvány oldalán, ahol adományokat is gyűjtenek a műtétre.

Copyright AFP [2008] / Translation Medipress

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
vércsoportok
Ez a legritkább vércsoport a világon – Nem véletlenül hívják aranyvérnek
halfogyasztás
Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
női anatómia
Meglepően sok nő nem tudja, hány testnyílása van odalent
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +4 °C

Zavartanul napos, száraz időre számíthatunk. A délkeleti szelet elsősorban az Észak-Dunántúlon kísérhetik élénk, Sopron környékén olykor erős lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 26 fok között várható, a nyugati országrészben lesz a legmelegebb.Késő estére 10 és 17 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat, így fronthatásra nem kell számítani, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!
kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!