Sokk hatására javul a memóriánk

A Washington Egyetem kutatói kimutatták, hogy a negatív érzelmeket kiváltó képek serkentik az emberi memóriát: ha közvetlenül egy rossz élmény után állunk neki megoldani egy tesztet, jobban fogunk teljesíteni.

Bridgid Finn pszichológuskutató arról számolt be, hogy a memória igen érzékenyen és dinamikusan reagál, és bár azt gondolnánk, egy negatív élmény nem a legjobb módja annak, hogy megjegyezzünk valamit, valójában mivel agyunkban az érzelmekért és az emlékezésért felelős részek között igen komplikált kapcsolat van, a negatív benyomások igenis erősíthetik a visszaemlékezés képességét.

A kutatók főiskolai hallgatókon végeztek el három különféle kísérletet, melyekről a Psychological Science című folyóiratban számoltak be. Az egyik kísérlet során például a fiataloknak szuahéli szavak angol jelentését kellett megjegyezniük. Egy adott mennyiségű szó memorizálása után különféle képeket mutattak számukra, melyek között voltak negatív tartalmúak és semlegesek is. Az eredmények azt mutatták, hogy a résztvevők azokat a szavakat jegyezték meg legkönnyebben, amelyek után negatív tartalmú képeket láttak.

"Arra jöttünk rá, hogy az információkapcsolás utáni periódus kulcsfontosságú annak megőrzésében" - számolt be róla Finn. "Ezen az alapon akarunk továbbindulni és mélyebben is utánajárni a dolgoknak. Ki szeretnénk deríteni, milyen módszerek segítségével érthetjük meg még pontosabban, hogy mitől romlik vagy javul valakinek az emlékezete."

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +9 °C
Minimum: +5 °C

Éjszaka északkelet felől tovább csökken a felhőzet, reggel derült tájak is lesznek, de a nyugati és déli tájakon erősen felhős vagy borult marad az ég. Az éjszaka első felében a délnyugati tájakon gyenge eső még előfordulhat. Az északi, északkeleti szél elsősorban az ország keleti harmadán élénk, északkeleten erős is marad.Késő estére 4 és 9 fok közé csökken a hőmérséklet.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 7 fok között alakul, de a szélvédett, kevésbé felhős északi völgyekben gyenge fagy is valószínű. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!