Sokan átszabatnák a testüket

Magyarországon tízből négyen elégedettek saját megjelenésükkel, jellemzően a csípőjüket és a lábaikat "szabatnák" át a legtöbben. Szépségápolásban a többség a "saját feje után megy", illetve a barátok és a család véleményére hallgat.

Nem nagyképűbbek, és nem is szerényebbek a magyarok a nemzetközi átlagnál: minden negyedik közülünk él "békében" önmagával, semmit sem változtatna külsején. Akik igen, ők leginkább csípőjüket és lábukat cserélnék le, vagy alakítanák más formájúra. Ez derül ki a GFK piackutató cég legújabb jelentéséből. Azzal, hogy minden száz magyar közül negyvenegy elégedett, nagyjából a középmezőnyben vagyunk, ma globálisan tízből négyen jól érzik magukat a bőrükben, elfogadják magukat olyannak, amilyenek. Különösen a spanyoloknak és az oroszoknak nincsenek ilyen gondjaik: a spanyolok 58, míg az oroszok 49 százaléka nyilatkozott úgy, hogy semmit nem változtatna magán még akkor sem, ha ez egy fillérjébe sem kerülne. Leginkább a svédek és a lengyelek elégedetlenek, hiszen mindkét országban a válaszadók alig harmada kérne valamiféle beavatkozást, ha módja nyílna rá.

Az orrukra az olaszok a legkényesebbek, a korral járó ráncokra és májfoltokra a csehek, a pattanásokra és bőrkiütésekre pedig a svédek. A legproblémásabb a has és a csípő, valamint a lábak, az előbbi átszabását a britek, a svédek, franciák és németek, míg a csípőt és lábakat jellemzően az olaszok, britek, csehek és a magyarok alakítanák át. A szép mosoly úgy tűnik a lengyelek és oroszok számára a leginkább mérvadó: ők azok, akik ha tehetnék, fogaikon változtatnának. (Persze erre a tudomány már a lehetőséget megteremtette, csakhogy nem mindenki engedheti meg magának a költséges beavatkozást - A szerk.)

Mindemellett a szépségápolási és egészségügyi termékekről való tájékozódás alkalmával a többség saját ítélőképességére, illetve családja, barátai véleményére hallgat: minden második vásárló a saját "feje után megy", illetve családja, barátai tanácsára hagyatkozik egészségügyi és szépségápolási termékek, márkák és újdonságok kapcsán. Ennél kevésbé vannak hatással a fogyasztókra a televíziós műsorok, reklámok és kevesen kérik ki bőrgyógyász vagy más egyéb orvos véleményét. Míg Nyugat-Európában többen kíváncsiak szakértő orvosi véleményre, mint a televízióban elhangzottakra, addig Kelet- és Közép-Európában a megkérdezettek a bőrgyógyásszal szemben a televíziót tekintik nagyobb arányban információforrásnak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +4 °C

Kelet, északkelet felől tovább vékonyodik, csökken a felhőzet, így általában napos időre számíthatunk kevés fátyolfelhővel, de a délnyugati tájakon felhősebb maradhat az ég. Csapadék nem várható. Az északkeleti szelet sokfelé kísérik élénk, olykor erős széllökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 14 és 18 fok között valószínű.Késő estére 4 és 11 fok közé hűl le a levegő. A mai orvosmeteorológiai helyzet sokaknak megterhelő lehet, a keddi hidegfront hatása ugyanis szerdán tovább fokozódhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!