Sértő elnevezések: ezeket a betegségneveket nem használhatjuk?

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) azt szeretné, ha az új humán betegségek társadalmilag elfogadható neveket kapnának, amelyek nem sértik az embereket, népeket és országokat, vagy a megemlített állatokat.

A WHO tanácsokat is adott a tudósoknak és a médiának a névválasztásra - írja a BBC.

Az emberiség története során rengeteg járvány, kór pusztított. Most a 10 leghalálosabbat ismerhetjük meg. Egy részük ma már nem követel emberéleteket, de vannak olyanok köztük, amelyekre még ma sincs gyógymód. Kattintson! A WHO szerint a közel-keleti légzőszervi szindróma vagy a spanyolnátha jó példák rá, hogy mit kell elkerülni, mert specifikus helyszíneket említenek. Ehelyett a névnek olyan általános kifejezéseket kell tartalmaznia, amelyeket könnyű kiejteni.

A WHO kifejtette, hogy több új emberi fertőző betegség is megjelent az elmúlt években, és néhányukkal megbélyegeztek egyes kultúrákat, régiókat és gazdaságokat. Dr. Keiji Fukuda, a WHO egészség védelmi vezérigazgató-helyettese azt mondta: „Ez jelentéktelen problémának tűnhet, de a betegségek neve tényleg számít azoknak az embereknek, akik közvetlenül érintettek.”

Fukuda kifejtette, hogy egyes betegségek neve visszaütött bizonyos vallási vagy etnikai közösségek tagjaira. Ezek a nevek emellett akadályozzák az utazást, a kereskedelmet, sőt néhány esetben feleslegesen állatok elpusztítását eredményezték. Ez pedig súlyos következményekkel járhat az emberek életére és megélhetésére.

A betegségnévnek általános kifejezéseket kell tartalmaznia

A WHO felsorolt számos gyakorlatot azoknak az új betegségeknek az elnevezésére, amelyek nem voltak ismertek az emberben azelőtt. Ezek közé tartozik a specifikus vagy általános leíró kifejezések használata, ha azok széles körben ismertek, mint például a „súlyos”, az „előrehaladott” vagy „légúti betegség”, s ezáltal a nevek rövidek és könnyen kiejthetők lesznek.

A betegség rosszul megválasztott neve félelmet kelthet. Ilyen, amikor családnevek szerepelnek a megnevezésben (például BBC .

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +18 °C

Többnyire derült, napos idő várható, az északnyugati tájakon azonban már megjelenik némi felhőzet, melyből estefelé a határ közelében néhol zápor, zivatar sem kizárt. A déli szél napközben nagy területen lesz élénk.A hőmérséklet késő este általában 24 és 30 fok között alakul. Mivel még mindig egy anticiklon határozza meg a térségünk időjárását, fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A nők 80 százalékát érinti, mégis kevesen tudják, mit kell tenni vele – Teszteld a tudásodat! Tisztában vagy a változókori hőhullámok rizikófaktoraival, tüneteivel és kezelési lehetőségeivel? Kvízünkben most letesztelheted a tudásodat!
kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!