Rózsaszín próbababákkal kampányolnak a mellrák ellen

Az Emlőrák ellen, a nőkért kampány üzeneteit idén a budapesti Andrássy úton elhelyezett próbababák segítségével közvetíti az egyik szépségipari vállalat hétfőtől.

Az emlőrák gyakori előfordulására, a rendszeres szűrés szükségességére és a gyógyulás lehetőségére hívja fel a figyelmet hétfőtől egy héten át az a 25 rózsaszín próbababa, amelyek 25 közismert ember - például Zsédenyi Adrienn, Papadimitriu Athina, Csonka András és Demcsák Zsuzsa - gondolatait közvetítik majd.

A próbababák okostelefonnal leolvasható QR-kód segítségével az ország emlőrákszűrőpontjainak listájához is elnavigálják a járókelőket, akik így könnyen kiválaszthatják a lakhelyükhöz legközelebb eső szűrőállomást - közölte az akció kommunikációjával foglalkozó cég szombaton az MTI-vel. Az idén 125 éves Avon figyelemfelkeltő kampányának célja, hogy ráirányítsa figyelmet a megelőzés és a szűrővizsgálatok fontosságára.

Az emlőrákkal diagnosztizáltak száma évről évre emelkedik, jelenleg évente csaknem hétezer beteget regisztrálnak - ismertette Demeter Jolán, a Magyar Rákellenes Liga alelnöke. Mint mondta, az önvizsgálat, a havi két-három apró mozdulat és a rendszeres emlőrákszűrés életet menthet.

A mellrák a nők körében előforduló leggyakoribb rákos megbetegedés az Európai Unióban, és Magyarországé az EU-n belül az egyik legrosszabb halálozási mutató. Annak ellenére, hogy (számos más tagállammal ellentétben) nálunk nemzeti szűrőprogram is működik - hívta fel a figyelmet Járóka Lívia európai parlamenti képviselő.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
így hat a kávé a szívre
Ha így iszod a kávét, az a legrosszabb verzió
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +2 °C
Minimum: -3 °C

Túlnyomóan borult lesz az ég, a déli tájakon néhol vékonyodhat, szakadozhat a felhőzet. Egyre kevesebb helyen valószínű hószállingózás, gyenge havazás. A légmozgás többnyire mérsékelt marad, kevés helyen élénkülhet meg a délies szél.A legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +5 fok között alakul. Késő estére -4 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri jelentős megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Te tudtad? 5 dolog, amit a legtöbben nem gondolnának az időjárási frontokról Az időjárási frontok valóban meg tudják viselni az ember szervezetét. Kvízünkből megtudhatod, hogyan hathatnak rád.
kvíz
Melyik állatnak van három szíve? – Teszteld a tudásod! Az állatok világa lenyűgöző. Számos fajnak vannak olyan képességei, amit elsőre talán nem is néznénk ki belőlük. Kvízünk segítségével most különböző állatfajok érdekességeivel kapcsolatban ismerhetsz meg tényeket.