Pataki Zita kicsattan az egészségtől

Pataki Zita kicsattan az egészségtől

Eger volt a kilencedik helyszíne az Egy Csepp Figyelem Alapítvány Egy Csepp Teszt (ECSET) szűrőkörútjának, amelyre Pataki Zita is ellátogatott. A népszerű időjós megmérette egészségügyi értékeit, amelyek mind rendben voltak. "Nagyon örülök a jó eredményeknek, bár azt hiszem, meg is teszek mindent azért, hogy egészséges legyek" - mondta az időjós, aki láthatóan otthon érezte magát a Dobó téren, és lelkesen fogadta a helyieket a szűrővizsgálaton.

Az Egy Csepp Figyelem alapítvány körútjának célja felhívni a figyelmet a cukorbetegség megelőzésére, és a rendszeres szűrések fontosságára. A szűrővizsgálaton mintegy 300-an vettek részt. Az összes látogató majdnem 10 százalékának volt magas vércukorszintje, illetve a normálistól eltérő (magas vagy alacsony)a vérnyomása. Megnövekedett koleszterinszintet azonban mindössze hét főnél mértek.

Az országjáró körút verseny is: őszre kiderül, hogy melyik Magyarország "legegészségesebb városa". A díjat november 13-án vasárnap, a Syma Csarnokban, a hatodik Egy Csepp Világnapon adja át az Alapítvány. Tavaly a trófeát Szeged vitte el, Ördög Nóra vezetésével.

További helyszínek és információk: www.egycseppfigyelem.hu

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +25 °C
Minimum: +11 °C

Északnyugat felől megnövekszik a felhőzet, és változóan felhős lesz az ég, de emellett mindenhol több órára kisüt a nap. Elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar. Napközben az északi, északnyugati szél többfelé megerősödik, zivatarok környezetében átmenetileg viharossá fokozódik.A hőmérséklet délután 23, 29, késő este 15, 22 fok között várható. Hidegfronti hatás várható szerdán, amely az érzékenyeknél fejfájást, migrént okozhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?