Öt gyermeket ölnek meg évente a gondviselőik

Nagyjából évente 5 kisgyerek hal meg és 45 súlyosan megsérül bántalmazás miatt Amerikában - állítja egy új kutatás. Az öt éven aluli gyermekek témájában írott gyermekvédelmi jelentés intenzív beavatkozásért kiált a gyermekek bántalmazása ellen. John Angus gyermekvédelmi biztos szerint a kisbabákat fenyegeti a legnagyobb veszély. "A sebezhetőség azt jelenti, hogy a bántalmazás szinte minden formája vezethet súlyos sérüléshez, vagy halálhoz" - mondta. "Elég csak egy kis ütés a fejre vagy ha rövid időre megrázzák a gyereket, és máris megtörténik a baj."

A jelentés szerint a rázástól csak az egészen kicsi babák halnak meg, de Angus szerint, az idősebb gyerekeket gyakorta rugdossák, a karjuknál fogva a falhoz csapják vagy ököllel fejbe verik. 1995 és 2004 között 443 öt év alatti gyermek került kórházba bántalmazás miatt, közülük 51-en meghaltak. 1991 és 2000 között 57 öt év alatti gyermeket öltek meg így, egy korábbi, meg nem jelent statisztika szerint. 18 esetben az édesapa volt a gyilkos, 14 esetben az édesanya, 15 alkalommal pedig az élettárs.

A jelentés szerint például egy nem biológiai apa kétszer olyan gyakran oltja ki a gondjaira bízott gyermek életét, mint az anya, és ötször olyan gyakran, mint a biológiai apa. "Az apák leginkább akkor gyilkolnak, ha kétségessé válik az apaság, vagy ha a gyermek valamilyen módon anyagi nehézség elé állítja őket" - olvasható az amerikai jelentésben.

Angus elmondása alapján leginkább a két év alattiak sérülékenységére kell odafigyelni. Kockázatos olyan fiatal férfira bízni őket, akinek hiányosak az ismeretei. "Miként lehetne őket jobban informálni és támogatni?" Angus szorgalmazza egy rázásmentes oktató program bevezetését az újszülöttek szülei számára.

A Családsegítő Szolgálat igazgatója, Libby Robins kihangsúlyozta, hogy milyen fontos a születés előtti beavatkozás a leginkább veszélyeztetett családok körében a gyermekek elleni erőszak megakadályozása érdekében.

A tanulmányból kiderült még:

A 15 év alatti anyák gyermekei, vagy akinek 17 évesen két vagy több gyereke van, jelentősen nagyobb eséllyel esnek áldozatul erőszaknak, vagy sérülnek meg súlyosan, mint azok, akiknek édesanyja már elmúlt 25 éves. A nem biológiai anyák kétszer olyan gyakorisággal ölik meg a kicsiket, mint a szülőanyák. A súlyos gyermekbántalmazás valószínűsége 6-8-szorosra is emelkedhet, ha az anya a fogamzás környékén vagy az első trimeszterben jelentős mennyiségű alkoholt fogyasztott.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
testmozgás 50 felett
Edzés 50 felett: ez a gyakorlat szinte kötelező – Ingyen van, mégis sok izmot megmozgat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +5 °C
Minimum: +1 °C

Döntően erősen felhős vagy borult, többfelé párás, helyenként ködös időre számíthatunk. Szitálás, gyenge eső időszakos jelleggel több helyen előfordulhat. A keleti, délkeleti szelet élénk, néhol erős lökések kísérhetik.Késő este jobbára 0, +7 fok várható, míg a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +5 fok között alakul. A hőmérséklet emelkedése miatt a melegfrontra érzékenyek tapasztalhatnak kellemetlen tüneteket.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!
kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!