Netnagyi-mozgalom - új világot nyitnak az idősek előtt

2008 első félévében 836 vállalkozó szellemű nyugdíjas szelídítette meg a technika ördögét a Budapesti Művelődési Központ "Kattints rá, Nagyi!" országszerte induló internetoktatási tanfolyamain. A netnagyi-mozgalom a második félévben is folytatódik: év végéig újabb 52 kurzuson várhatóan 627 szenior internetező léphet a világhálóra, hogy ügyeit hatékonyabban intézze és újfajta kommunikációs csatornákat vethessen be kapcsolatai bővítésére és ápolására - olvasható a mozgalom szervezőinek sajtóközleményében.

A tanfolyamok a 2. félévben Budapesten 3 helyszínen, vidéken pedig 13 helyszínen indulnak.

A legtöbb Budapesten kívüli netnagyit az elmúlt félévben Nyíregyházán képezték ki, itt 60 szenior ismerte meg az új infokommunikációs lehetőségeket, és év végéig ugyanennyi tanulót várnak. Hasonlóan aktív volt Salgótarján is, 58 végzett tanulóval dicsekedhetnek, és ugyancsak 60 főt várnak december végéig. Egerben 55-en, Dunaújvárosban 44-en végezték el a tanfolyamot június végéig, és hasonló a keretszám a második félévben is.

A jogvédett "Kattints rá, Nagyi!" ez egyetlen, speciálisan a nyugdíjasok tanulási szokásaihoz igazodó internetoktatási tanfolyam - igénybevételéhez pusztán jelképes díjat (ezer forintot) kell fizetnie a résztvevőnek. A 2003-ban indult program végzett hallgatóinak továbbkövetése révén elmondható, hogy az internetes ismeretek elsajátítása nemcsak gyakorlati hozammal bírt a szeniorok számára: a tanfolyamokon igazi közösségek alakultak ki, az internet alkalmas fegyvernek bizonyult az elmagányosodás elleni küzdelemben is.

A kurzus a Budapesti Művelődési Központ oktatási csomagja alapján partner közművelődési intézmények részvételével működik az ország több pontján. A program missziója indulása óta az, hogy a generációk között feszülő digitális szakadék áthidalásában segítsen. Az idősödőknek az internet számtalan, életminőséget javító szolgáltatást kínál, jó lenne, ha ezek használatát minél többen elsajátíthatnák az érintett korcsoport tagjai közül.

Képzési helyek listája a második félévben:

Budapest IV.: Ady Endre Művelődési Központ

Budapest IX.: Ferencvárosi Művelődési Központ és Intézményei

Budapest, IV.: Karinthy Általános Művelődési Központ

Debrecen: Vasutas Egyetértés Művelődési Központ

Dunaújváros: Pannon Oktatási Központ

Eger: Heves Megyei Önkormányzat Pedagógiai Szakmai és Közművelődési Szolgáltató Intézménye

Gyöngyös: Gyöngyösi Kulturális és Közgyűjteményi Központ

Miskolc: Görömbölyi Művelődési Központ

Nagykanizsa: Halis István Városi Könyvtár

Nyíregyháza: VOKE Vasutas Művelődési Ház és Könyvtár

Onga: Ongai Kulturális Egyesület

Pétfürdő: Közösségi Ház és Könyvtár

Salgótarján: Madách Imre Gimnázium és Szakközépiskola

Székesfehérvár: HM Honvéd Kulturális és Szolgáltató Kht. székesfehérvári Intézménye

Szombathely: Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ

Veszprém: HM Honvéd Kulturális Szolgáltató Kht. Veszprémi Intézménye

Bővebb információért keressék Kiss Gábor programvezetőt a 06 1 371-2876-as telefonszámon, vagy kattintsanak a www.nagyi.bmknet.hu honlapra.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

A felhőzet fokozatosan csökken, szakadozik, de maradhatnak felhősebb körzetek is. Csapadék nem várható. Az északkeleti, északi szél veszít erejéből.Késő estére 2 és 8 fok közé hűl le a levegő. A szerdán térségünkbe érkezett hidegfront orvosmeteorológiai hatása csütörtökön is érezhető marad, de fokozatosan gyengül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!