Nemzetközi segítséggel kapott új szívet egy kislány

Sikeres szívátültetést hajtottak végre kedden Budapesten, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben. A 8 éves kislány az első, aki Magyarországnak az Eurotransplant szervezethez történt év eleji csatlakozása révén kapott donorszervet.

Szócska Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkára a csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, hogy az Eurotransplanthoz történő csatlakozásunkkal nőtt a betegek gyógyulási esélye. Ofner Péter, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet főigazgatója a sajtótájékoztatón elmondta: a kislány szívizombetegségben szenvedett, ám alig egy hét alatt hozzájuthatott a donorszervhez. Elsősorban donorszervezési kérdés volt, hogy sikerült időben megfelelő szervet találni - tette hozzá.

Mihály Sándor, az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) Szervkoordinációs Irodájának igazgatója részletesen is beszámolt a szervdonáció magyarországi helyzetéről. Mint elmondta, az Eurotransplant várólistáján jelenleg 15 ezer beteg szerepel. Tavaly 11 ezren kerültek fel a listára és 6500 műtét történt – tette hozzá.

Magyarországnak ugyanannyi donorszervet kell felajánlania, mint amennyit kap az Eurotransplant segítségével. Mihály Sándor közlése szerint jelenleg egy donorszív-felajánlása van Magyarországnak, ám erre egyelőre nem jelzett igényt egyetlen más tagállam sem. A szervfelajánlásoknál döntő szempont a vércsoport és a testméretbeli hasonlóság, illetve azonosság.

Kiemelte: Magyarország csatlakozásával jelentősen nőtt a szervre váró betegek túlélési esélye. Mint mondta, egy vesebetegnek átlagosan 3 évet, olykor akár 10 évet is várnia kell a donorszervre. "Az Eurotransplantnál ez a várakozási idő egy év, vagyis átlagosan négyszeresére nőtt a betegek túlélési esélye" - tette hozzá Mihály Sándor.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -2 °C

Délelőtt javulnak a látási viszonyok, és általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható. Az északkeleti és a nyugati határszélen lehetnek tartósabban felhős körzetek, illetve az ország északkeleti felében lehet átmeneti kisebb felhősödés. Csapadék nem várható. Az északkeleti szelet napközben a Tiszántúlon élénk, a Zemplén térségében olykor erős lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 7 és 13 fok között valószínű.Késő este -3, +4 fok várható. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!