Nem tudnak az utazók a maláriáról

Fertőző betegségek szakértői szerint az utazási irodáknak és légitársaságoknak figyelmeztetniük kellene veszélyeztetett országokba induló utasaikat a maláriaveszélyről, olvasható a BMJ.com-on.

A szerzők 27 brit utazási iroda prospektusának átvizsgálása után állapították meg, hogy mindössze 12-ben találtak a betegséggel kapcsolatos információt, annak ellenére, hogy mindegyikben hirdettek afrikai utazást, ahol a betegség köztudottan gyakran előfordul (endémiás). Az utazásszervezők fontos lehetőséget hagynak ki azzal, hogy egy ilyen alkalmas helyen nem tájékoztatják az utasokat a betegségről és a megelőzés lehetőségeiről.

A szerzők a Brit Utazási Irodák Szövetségéhez és a Nemzetközi Légi Szállítók Szövetségéhez (IATA) fordulnak, hogy biztosítson iránymutatást a maláriával kapcsolatban. Az IATA azt tanácsolja a taglégitársaságoknak, hogy fertőtlenítsék a személyzetet a rovarok eltávolítása érdekében, ám az utasokkal kapcsolatban nincs álláspont. Ez pedig azt jelenti, hogy az önállóan, például rokoni látogatásra utazó turisták nem kapnak semmiféle tájékoztatást az életveszélyes fertőző betegségről. "Véleményünk szerint az utazási ipar szereplőinek kötelessége lenne, hogy fejlesszék a maláriáról szóló információk minőségét és mennyiségét." Az önálló utasokat a légitársaságokra bíznák, hogy például a jegy hátoldalán megjelenítve tájékoztassanak a betegségről.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

A napsütés mellett erőteljes gomolyfelhő-képződés várható, a gomolyfelhők erősen felhős időszakokat is okoznak. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti szél veszít erejéből, de még többfelé lesz élénk.Késő estére 2 és 8 fok közé hűl le a levegő. A szerdán térségünkbe érkezett hidegfront orvosmeteorológiai hatása csütörtökön is érezhető marad, de fokozatosan gyengül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!