Nem minden orvos kapott béremelést

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke levélben fordult a miniszterelnökhöz, segítségét kérve az orvosok béremelésével és a garantált bérminimummal összefüggésben, valamint az alapellátó orvosok jövedelemhelyzetével kapcsolatban.

Éger István kamarai elnök a MOK honlapján közzétett levélben azt írta, hogy 2017-től jelentős mértékű minimálbér-emelést és garantáltbérminimum-emelést vezettek be, és ez az egyébként örvendetes lépés máris devalválja a fél évvel ezelőtt megkötött bérmegállapodás eredményeit. Ezért nélkülözhetetlennek látják, hogy a garantált bérminimum növekménye a teljes bértáblában átvezetésre kerüljön, és az ekképpen korrigált bérekre épüljön rá a kialkudott béremelés következő lépcsője.

A háziorvosok jogos elvárása

A köztestület elnöke kitért arra, hogy számos panasz érkezett a kamarához az orvosképző helyeken oktatói státuszban lévő kollégáktól, akik méltatlan módon nem kapták és nem kapják a valamennyi járó- és fekvőbeteg-ellátásban dolgozó számára kialkudott, októbertől fizetett 107 ezer forintos béremelést.

A MOK elnöke a miniszterelnöknek írt segítségkérő levelet
A MOK elnöke a miniszterelnöknek írt segítségkérő levelet

Az alapellátó orvosokra térve a kamarai elnök azt írta, a jelenlegi praxisfinanszírozásból nem kevesek számára már az is nehézséget jelent, hogy az említett garantált szakmai bérminimumot és annak megnövekedett közterhét kifizessék szakdolgozó alkalmazottaik részére. Teljesen jogos elvárásuk, hogy szakorvosként és szakdolgozóként ugyanannyi havi legális bérjellegű jövedelemhez juthassanak, mint a szakellátásban dolgozó kollégáik. Hozzátette: ehhez legalább még öt évig évi 10 milliárd forint praxispénz-emelkedés kellene. Ehhez képest az látszik, hogy már a soron következő 10 milliárd forint sincs betervezve a költségvetésbe, nemhogy a folytatás.

Magyarországon évről évre emelkedik a tartósan betöltetlen praxisoké, a nem is olyan távoli jövőben pedig akár másfél millió ember maradhat háziorvos nélkül. Részletek itt.

A miniszterelnök segítsége szükséges

Éger István levele végén azt írta: a felsorolt problémák orvoslása túlmutat az egészségügyért felelős államtitkársággal illetve a nemzetgazdasági tárca illetékeseivel folytatandó tárgyalások, "alkudozások" adta kereteken. Arra kérik a miniszterelnököt, hogy világítson rá a kormányban és az Országgyűlésben az egészségügy munkavállalói helyzetének súlyos problémáira, és minden erejével szorgalmazzon érdemi, kiszámítható jövőt garantáló lépéseket.

A levelet elküldte az emberi erőforrások miniszterének is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.