Jön a háziorvosok hatáskörének bővítése

Az egy éve folyó egyeztetések eredményeként hónapokon belül megegyezhetnek hatáskörük bővítéséről a háziorvosokkal - mondta a Kossuth rádióban Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

Rétvári hangsúlyozta, hogy a lakosság egészségét az szolgálja majd a legjobban, ha minél több szűrést, vizsgálatot végezhetnek el a kórházak, szakrendelők helyett a háziorvosok, akikhez a leggyakrabban járnak az emberek.

háziorvos
A háziorvosokhoz szerveznek át egy sor vizsgálatot. A minisztérium szerint ez jó lesz mindenkinek

Mint mondta, a kormányzat célja az, hogy kifizetődő legyen háziorvosnak, házi gyermekorvosnak lenni. A finanszírozást az utóbbi években mintegy másfélszeresére emelték, és egyre többen - a 2015-ös mintegy hetven után körülbelül százan - vettek részt a praxis- és letelepedési pályázatokon. Az előbbin 4, utóbbin 6-10 milliós vissza nem térítendő támogatást nyerhetnek az orvosok a praxis megvásárlására, illetve arra, hogy megteremtsék egy már legalább egy éve üresen álló praxis betöltésének feltételeit.

Az államtitkár az MTI szerint az M1 tévében pedig arról beszélt, hogy nincsen üres praxis, mindenhol el vannak látva a betegek. Ugyanakkor megjegyezte, már most lépni kell, hiszen a háziorvosi "korszerkezet" miatt 5-10 év múlva komoly probléma lehet az orvoshiány.

Akárcsak az egész társadalom esetében, úgy az orvosok között is egyre komolyabb problémát jelent az elöregedés. Mára a szakemberek mintegy 30 százaléka 60 éven felüli Magyarországon. Részletek!

Ennek ellentmond, hogy az Országos Tisztifőorvosi Hivatal Alapellátási és Ellátás-szervezési Főosztályának honlapján hosszú, idén január 1-én aktualizált lista található a tartósan betöltetlen praxisokról.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.