Nem ízlett az igazgatónak a kórházi koszt

A kanadai Ottawa Kórház igazgatója, Dr. Jack Kitts néhány más kórházi vezetővel együtt megkóstolta azokat az ételeket, amelyeket az intézmény szolgál fel a betegeknek - és egyáltalán nem ízlett nekik.

Együttes erővel arra a döntésre jutottak, hogy bizonyos dolgoknak meg kell változniuk. A kórház, amely számos panaszt kapott a betegektől éveken keresztül, újratervezi a pácienseknek felszolgált ételek listáját: Olyan korszerű fogásokat vezetnek be, mint például a quinoa-saláta, és lehetővé teszik, hogy a fekvőbetegek késő este is rendelhessenek ételt a szobájukba.

Nem volt megfelelő a kórházi étel

Az igazgató megköszönte a betegek észrevételeit a problémás menüvel kapcsolatban. "Vezetőségünk egy héten át evett kórházi kosztot , és egyetért az Ön véleményével abban a tekintetben, hogy fejlődnünk kell az ízek és a tálalás terén" - írta válaszában egy panasszal élő hölgy levelére.

Kórházi higiénia: lehangoló tények

Az étellel kapcsolatos gondok nem új keletűek a kórházban, számtalan kifogás érkezett a felszolgált fogásokra, mind íz, mind állag tekintetében. Azzal, hogy az élelmezési vezetők maguk is kipróbálták, mi kerül a betegek tányérjára, számukra is egyértelművé vált, hogy a betegeknek szánt étel ízetlen és egyáltalán nem olyan, mint amilyet normál körülmények között hajlandóak lennének elfogyasztani.

A változások nem lesznek gyorsak, de legalább elindultak: a jövőbeli menü salátát és újfajta gabonákat, például quinoát is tartalmazni fog, ezen kívül azt is tervezik, hogy a betegek a reggelijüket maguk választhatják majd ki egy, az ágyuk mellé tolt zsúrkocsiról. Idővel pedig még nagyobb változtatásokat is terveznek, például azt, hogy egyfajta "szobaszervizt" hoznak létre, illetve rugalmasabban kezelik az étkezések idejét, hiszen - mint jelezték is - tisztában vannak vele, hogy nem minden ember képes enni reggel nyolckor, délben és délután négykor.

Forrás: ottawacitizen.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
D-vitamin
Sokan rosszkor szedik a D-vitamint – ez az ideális időpont a szakértők szerint
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +27 °C
Minimum: +11 °C

Napos idő várható a kevés fátyol-, illetve a keleten képződő gomolyfelhők mellett, legfeljebb az északkeleti határszélre sodródhat be egy-egy gyenge csapadékgóc. A délire forduló szelet kísérhetik a nyugati harmadban élénk lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 30 fok között várható. Késő estére 16 és 22 fok közé csökken a hőmérséklet. Továbbra is hidegfronti hatás érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?