Naponta 70 hirtelen szívhalál Magyarországon - tegyen Ön is ellene!

A laikus által végzett azonnali újraélesztés az áldozat egyetlen esélye az életben maradásra, hiszen a mentők kiérkezéséig éppen eltelik az a létfontosságú 3-5 perc, amíg a keringés még könnyebben helyreállítható, illetve 5 perc után már az agy is károsodhat. Ha a mesterséges lélegeztetést esetleg ki is hagyják, a szívmasszázst mindenképpen el kell kezdeni, hogy a mentőnek minél nagyobb esélye legyen visszahozni az áldozatot az életbe - derült ki azon a sajtótájékoztatón, amelyen a "Csak kezdd el!" programot mutatták be.

A sanofi-aventis/Chinoin által életre hívott "Csak kezdd el!" célja, hogy Magyarországon minél többen megtanulhassák, megtanulják az alapvető elsősegélynyújtást. Ennek érdekében a cég jelentős összeget (a program végét nem ismerve forintosítani nem tudták a támogatást) áldoz majd arra, hogy a jelentkező közösségek, cégek alkalmazottai képzést kaphassanak elsősegélynyújtásból.

Azt szeretnék, hogy mintegy "klubként" is működhessen a program, a klubtagok azok, akik sikeresen képesek újraéleszteni szükség esetén.

A Magyarország legnagyobb francia-magyar gyökerű gyógyszervállalata által indított programhoz elsőként Veresegyház csatlakozott, azt vállalva, hogy idén elkezdve és jövőre befejezve 5 defibrillátort telepít a forgalmasabb helyekre, és kiképez a használatukra önkénteseket.

Néhány hónapja halt meg az iskolatársam hirtelen szívhalál miatt, ha lett volna valaki a közelben, aki képes az elsősegélynyújtásra, talán még most is élne - magyarázta a város elsőként való csatlakozását Pásztor Béla polgármester.


Komplex újraélesztés
Az újraélesztést másfél-két óra alatt el lehet sajátítani - mondta Marsi Zoltán, a gyógyszergyártó cég és a HáziPatika.com által támogatott Országos Elsősegély-ismereti Verseny főszervezője.

Veresegyházán azt tervezik, hogy a felső tagozatos általános iskolások is képzést kapnak, mert - ahogy a polgármester fogalmazott - ilyen életkorban az ember még fogékonyabb az ismeretekre és a segítségnyújtásra.

A szakszerű újraélesztés nem bonyolult, a helyszínen Győrfi Pál mutatta be az újságíróknak, hogy mi a teendő, ha földön fekvő, magatehetetlen embert lát valaki.

"Vannak különösen veszélyeztetett csoportok, például az élsportolók, illetve 35 felett bárki, akinek a családjában halmozottan előfordultak szívbetegségek. Ugyanakkor még ez sem feltétlenül "szükséges" a tragédiához: a hirtelen szívhalál sajnos mégis bárhol, bárkivel megtörténhet" - mondta el Dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem Kardiológiai Központ igazgatója, a Magyar Kardiológusok Társaságának jövő évi elnöke

Magyarországon minden órában három embernek áll meg hirtelen a szíve! A szakmai körökben "tömeggyilkosnak" is nevezett jelenség főként azokat a 40-60 év közöttieket fenyegeti, akiknél a koszorúér- betegségek tünetei már egy ideje jelen vannak, azonban - ahogy azt Kolonics György vagy Ocskay Gábor tragikus halála is bebizonyította - egészséges fiatalok is áldozatok eshetnek, bármilyen megelőző tünet nélkül. "Ilyenkor a szív pumpáló teljesítménye megszűnik, így az agy és maga a szívizomzat is vérellátás nélkül marad. A beteg összeesik, nincs pulzusa és légzése" - adott hátteret a történtekhez Dr. Merkely Béla, a Csak kezdd el! Program indító sajtótájékoztatóján.

A "Csak kezdd el! Program" csatlakozási feltételeiről a 06 80 620 001 ingyenesen hívható zöld számon lehet felvilágosítást kérni.

Kéky Kira

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
testmozgás 50 felett
Edzés 50 felett: ez a gyakorlat szinte kötelező – Ingyen van, mégis sok izmot megmozgat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +5 °C
Minimum: +1 °C

Döntően erősen felhős vagy borult, többfelé párás, helyenként ködös időre számíthatunk. Szitálás, gyenge eső időszakos jelleggel több helyen előfordulhat. A keleti, délkeleti szelet élénk, néhol erős lökések kísérhetik.Késő este jobbára 0, +7 fok várható, míg a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +5 fok között alakul. A hőmérséklet emelkedése miatt a melegfrontra érzékenyek tapasztalhatnak kellemetlen tüneteket.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!
kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!