Nagy gyerek - kevés mozgás?

Mire a gyerekekből tizenévesek lesznek, jelentősen csökken a fizikai aktivitásuk - tárta fel egy új kutatás.

Manapság Rao szerint a mindennapos mozgás hiányzik a legjobban a gyerekeknek; míg régebben a gyermekek gyalog vagy biciklivel jártak iskolába, mostanában inkább a szülők viszik őket autóval, mert a környezetünk nem igazán alkalmas a gyaloglásra vagy a kerékpározásra. A fizikai aktivitás hiányára is visszavezethető a gyermekkori elhízás. A legtöbb szakértő szerint naponta legalább egy órát kellene mozogni a gyermekeknek, és a mozgás ugyanúgy része a mindennapi rutinnak, mint a tanulás. Nader hozzátette, hogy a mozgás családi ügy kellene, hogy legyen, és a szülőknek kellene jó példával elől járniuk.

Dr. Philip Nader, a San Diego-i Kaliforniai Egyetem gyermekgyógyász professzora és munkatársai 1032, a vizsgálat kezdetén 9 éves gyermeket követtek nyomon 2000-től 2006-ig, vagyis 15 éves korukig, fele-fele arányban fiúkat és lányokat. A csoport csaknem egynegyede származott alacsony jövedelmű családokból. Kezdetben az átlagos fizikai aktivitás napi 3 óra volt, mely a végére 38 (hétköznapokon) illetve 41 (hétvégén) percre csökkent. A fiúk aktívabbak maradtak, mint a lányok, utóbbiak 13,1 éves korban lépték át az egyórás határt, míg a fiúk 14,7 éves korukban.

Dr. Goutham Rao, a pittsburghi Gyermekkórház Súlykontroll és Wellness Központjának klinikai igazgatója elmondta: "Ez a csökkenés mindig jelen volt, a kisgyermekek mindig nagyon aktívak voltak, de ahogyan nőnek, más életmódot követnek, más tevékenységekbe kezdenek. A bújócskát és társait felváltja a leckeírás és a számítógépnél eltöltött idő."

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
vércsoportok
Ez a legritkább vércsoport a világon – Nem véletlenül hívják aranyvérnek
halfogyasztás
Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
női anatómia
Meglepően sok nő nem tudja, hány testnyílása van odalent
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +6 °C

Zavartanul napos, száraz időre számíthatunk. A délkeleti szelet elsősorban az Észak-Dunántúlon kísérhetik élénk lökések.Késő estére 10 és 17 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat, így fronthatásra nem kell számítani, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
„Menstruáció alatt nem lehet teherbe esni.” Igaz vagy hamis? – Teszteld magad kvízünkben! Bár a szexualitás az életünk egyik természetes része, a termékenységgel és a fogamzásgátlással kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Nézzük, te mennyire vagy képben ezekkel!
kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!