Milliárdokból fejlesztik a Péterfyt

Közel 1,3 milliárd forintból fejlesztik a budapesti Péterfy Sándor utcai Kórház-Rendelőintézetet és Baleseti Központot az Egészséges Budapest Program keretében.

192 millió forint jut a Péterfy Sándor utcai telephely orvosi eszközeinek megújítására, 1 milliárd 105 millió forintból pedig a Péterfy utcai és a másik, a Fiumei úti telephely korszerűsítése kezdődhet meg. Utóbbi helyen megújul a fűtési rendszer, a gépészet, felújítják a lifteket, a kórtermeket, a folyosókat és a vizesblokkokat, valamint bővítik az épület tetején található helikopterleszállót is - ismertette Kocsi Máté, a Fidesz budapesti elnöke. Hozzátette: szintén a Fiumei úti épületben egy 1500 adagos főzőkonyhát alakítanak ki, és kiépül a központi labor is. A politikus szerint a Fiumei úton lévő épületben legutóbb 1978-1982-ben volt teljes körű felújítás, azóta csak állagmegóvást végeztek.

"Az Egészséges Budapest Program és a benne felépülő centrumkórházak nagyjából öt éven belül teljesen megváltoztatják majd a budapesti ellátási térképet" - véli Zöldi Péter közgazdász, egészségügyi menedzser. Vele készült interjúnkat az alábbi linkre kattintva olvashatják!

Nagy kórházfelújítás kezdődik

Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár szerint az Egészséges Budapest Programmal a következő nyolc-kilenc évben több mint 700 milliárd forintból újul meg a fővárosi ellátórendszer. Eddig 51 milliárd forint elköltéséről született döntés, ebből 21 milliárd jut eszközfejlesztésre, 19 milliárd forintból pedig a beruházások előkészítése kezdődhet meg. A következő években három centrumkórházban, 25 egyéb kórházban és hét szakrendelőben kezdődnek el a fejlesztések - mondta.

Több mint 700 milliárd forintból újul meg a fővárosi ellátórendszer
Több mint 700 milliárd forintból újul meg a fővárosi ellátórendszer

Sásdi Antal kórházigazgató arról beszélt, hogy több évtizede nem jutott pénz a Péterfy Sándor utcai kórház és két telephelye megújítására, pedig már esedékes volt. Jelezte, hogy a folyamatos felújításokat a betegellátás zavartalansága mellett fogják elvégezni. Az Egészséges Budapest Program keretében valószínűleg a négy telephelyből három megmarad, a Fiumei útról a traumatológia átkerül az új dél-pesti centrumhoz, a Péterfy utcában megmarad a belgyógyászat és a szakrendelő, valamint létrejön egy mozgásszervi-rehabilitációs központ. Az Alsó erdősor utcai volt Erzsébet kórházban pedig 510 ágyas krónikus részleg jön létre.

A Péterfy Sándor utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központ az V., a VI., a VII. és a VIII. kerület betegeit látja el. Mintegy negyedmillió ember tartozik ide, évente nagyjából egymillióan keresik fel az intézményt. Több szakmában a közép-magyarországi régió legmagasabb szintű ellátását biztosítja a kórház 1547 ággyal. Szakrendelője az országban az egyik legnagyobb.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Északkelet felől tovább csökken a felhőzet. A déli és nyugati megyékben maradnak tartósan felhős, borult részek, másutt derült vagy gyengén felhős idő valószínű csapadék nélkül. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, északkeleten néhol erős lökések is.Késő estére 1 és 8 fok közé hűl le a levegő. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!