Mesterséges intelligencia a gyógyításban - infografika

A mesterséges intelligencia térhódítása miatt elég gyakran megjelenik a félelem, hogy korábban emberek által elvégzett feladatokat képes átvenni, azaz veszélyezteti az állásokat. Ez a munkaerőhiánnyal küzdő magyar egészségügyben nem tűnik igazán komoly fenyegetésnek. Sőt, komoly haszna volna, ha gyorsan elterjedne.

A mesterséges intelligencia (MI) az élet minden területén jelentős segítséget nyújthat, az egészségügyben pedig különösen, mert a fejlett gyógyászat annyi új feladatot termelt ki, aminek a hagyományos módon már nem lehet megfelelni. A mesterséges agyak és a robotok jelentősen enyhíthetik ezeket a terheket. Érdemes belegondolni, hogy mennyi ismeret halmozódott fel a különböző kutatóhelyeken, amelyek átolvasása és összehasonlítása az emberek számára képtelen feladat. Így számos olyan összefüggés rejtve maradt, amely fontos lenne az adott betegségek gyógyításához. De mindenütt máshol is, ahol mintázatokat kell felismerni, adatokat és információkat (például leleteket) kell összehasonlítani, a megváltozó paraméterek hatásait kell szimulálni, az MI nélkülözhetetlen.

Infografikánk rámutat egy sor területre, ahol a gépi tanulásra, a gépek közötti kommunikációra, a nagy adattárolási képességre és a nagy számítási kapacitásra épülő mesterséges intelligencia megoldások segítséget nyújtanak abban, hogy hamarabb meggyógyuljuk, hogy túléljünk kritikus állapotokat, hogy gyorsabban szülessenek meg az új gyógyszerek és így tovább. Az MI a gyors változások eszköze, aminek egyelőre az előnyeit és nem az árnyoldalait láthatjuk.

MI infografika

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Túlnyomóan felhőtlen vagy derült, napos időben lesz részünk, de az északkeleti, keleti tájakon kevés fátyol- és gomolyfelhő lehet az égen. Csapadék nem lesz. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 27 és 31 fok között alakul. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.