Memóriadopping

Egy vérképzést serkentő gyógyszer, melyet a sportolók is használnak doppingszerként, a memóriát is javítja - jelentették német kutatók.

Tanulmányuk kimutatta, hogy az erythropoeitint (EPO) melyet vérszegény rákos betegek esetében a vérképzés elősegítésére használnak, befolyásolta az egerek agyi idegsejtjeit, így az emlékezet fejlődéséhez vezetett.

Az eredmények hasznosnak bizonyulhatnak olyan betegségek esetében, melyek az agyat befolyásolják, mint például a skizofrénia, vagy a szklerózis multiplex. Az eredményeket a BioMed Központ BMC Biology folyóiratában tette közzé munkatársaival együtt a német Max Planck Intézetből Hannelore Ehrenreich.

"A jelenleg rendelkezésre álló adatokból világosan kiderül, hogy az EPO javítja a rágcsálók és az ember esetében is a kognitív funkciókat azzal, hogy közvetlenül az idegrendszerre hat." A kutatók minden másnap EPO-t injekcióztak az egerekbe három héten át, hogy teszteljék a szer hosszú távú hatásait. Az EPO-val kezelt egerek memóriája néhány helyzetben jobbnak bizonyult, mint azoké, amelyeket placebóval oltottak be. A szer memóriajavító hatása az utolsó adagot követő három hétig állt fenn, de körülbelül egy hónap elteltével eltűnt. A heti egyszeri adag hatástalannak bizonyult. A speciális fejlődést a hippokampusszal hozták kapcsolatba. Ez az agyi terület felel a tanulásért és az emlékezetért is többek közt.

"Az EPO-val szisztémásan kezelt fiatal egerek memóriája 3 héten át javulást mutatott, hasonlóan a szert használó sportolóknál megfigyelt elképesztő állóképességhez és izommunkához" - nyilatkozta Ehrenreich. Úgy tűnik, hogy az EPO javítja bizonyos idegimpulzusok közvetítését az agyban, melynek eredménye a rövid-és hosszú távú memória javulása, mely azonban nem hozható kapcsolatba a vérképzéssel.

Az eredmények talán segítenek a neurodegeneratív betegségek kezelésének fejlesztésében, állítják a kutatók.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

A felhőzet fokozatosan csökken, szakadozik, de maradhatnak felhősebb körzetek is. Csapadék nem várható. Az északkeleti, északi szél veszít erejéből.Késő estére 2 és 8 fok közé hűl le a levegő. A szerdán térségünkbe érkezett hidegfront orvosmeteorológiai hatása csütörtökön is érezhető marad, de fokozatosan gyengül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!